Laborokban hamisítják az életveszélyes tojásokat

hamis-tojas-feltorve-700VÁCI NAPLÓ/nagyvilág ♥ A tojásokról eddig úgy tudtuk, hogy elég hozzájuk egy tyúk, némi takarmány és víz, de a világ másik felén újabb módszereket is találtak az előállításukra. Legutóbb Indiában tört ki hatalmas botrány, mivel arra gyanakodtak, hogy a kínaiak laborokban összekotyvasztott mesterséges élelmiszert akartak rájuk sózni.

Kína jelenleg a világ legnagyobb tojástermelő országa, ahol a FAO adatai szerint 24,8 milliárd kilogrammot állítanak elő évente, és ez a mennyiség 2020-ra a 34 milliárdot is meghaladhatja. Mivel ennyire jó üzletnek számít, sokan azon mesterkednek, hogyan lehet vegyészeti módszerekkel, a tyúkok kiiktatásával tojást előállítani.

Az utóbbi évtizedben szinte minden évben kirobbant egy-egy ezzel kapcsolatos botrány, idén ősszel például a délnyugat-indiai Kerala államban aggódhattak a vásárlók, hogy átverték őket. A kőkemény héjú és gumiszerű sárgájával rendelkező tojásokról aztán kiderült, hogy egyszerűen „csak” romlottak voltak a helytelen tárolási hőmérséklet miatt – írja az Agrárszektor.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Húsvéti ünnepi közlekedési rend

A gyanú mégsem alaptalanul született meg, „kétes” kínai tojások ugyanis Hongkongtól Szingapúron és Indonézián át a Fülöp-szigetekig többfelé felbukkantak már a térségben. A probléma jócskán túlmutat egy szimpla csínytevésen, a hamis termékek ugyanis súlyos megbetegedéseket, sőt halált is előidéztek.

A tojások előállítása nem túl bonyolult, hiszen viszonylag könnyen hozzáférhető alapanyagokat igényelnek. A héj valamiféle kalciumkeverékből készül, bár ennek nincs különösebb jelentősége, hiszen azt úgysem fogyasztják el a vevők. A „beltartalom” keményítőből, gyantából, paraffinból, zselatinból, timsóból, benzoesavból, ételfestékből, kicsapódást segítő vegyszerekből tevődik össze, és olyan ördögi ügyességgel van összeállítva, hogy ránézésre (de még feltörés után sem) lepleződik le azonnal a csalás.

Mivel az ára akár harmada is lehet az igazi tojásokénak, sokan vonzónak tartják a megvásárlását. Az ilyen terméknek általában nincs semmilyen szaga, a fehérje viszont villámgyorsan összekeveredik a sárgájával. Nehezen fő meg, de ezt a bosszantó tulajdonságát mélyen alulmúlják a káros egészségügyi hatásai. Hosszú távú fogyasztása a szellemi teljesítőképesség hanyatlását, demenciát idézhet elő.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Idén is elindult egyházmegyénkben a zöldellő kertek program

A tojással csalók száma növekszik, és a praktikákat már speciális (de természetesen nem legális) kurzusokon lehet elsajátítani. A tisztességtelenül elérhető magas haszon igen vonzó, egy tucatnyi „áltojás” ugyanis 6-7 forintnak megfelelő összegbe kerül, ami nemcsak a „gyártókat” szédíti meg, de a tyúkfarmok tulajdonosai és a kereskedők is elcsábulnak a könnyű pénzszerzési lehetőségtől, így gyakran rávehetők az összejátszásra. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments