Kérdezgetés után jött a trükk – elküldte őket melegebbre

metroallomas-700VÁCI NAPLÓ/bűnügyek ♥ Újabb átverés terjed az országban, elsősorban Budapesten találkozott már néhány váci a megnyerő „kérdezőbiztosokkal”. Mindenki egyöntetűen azt tanácsolja: ne állj velük szóba!

„A héten megállítottak a 3-as metró peronján, hogy egy EU-s felmérés kapcsán szeretnének néhány kérdést feltenni. Gyanútlanul nem álltam ellent, feltették a kérdéseket (eszek-e almát, szoktam-e sétálni stb-stb). Majd a végén kérték, hogy adjam meg a nevem és telefonszámom, mert a kérdezők jutalékban dolgoznak, és csak így tudják elszámolni” – írta közösségi oldalán egy nyugdíjas váci férfi.

„Megadtam! Nem kellett volna! Két nap múlva cseng a telefonom, a hölgy közli velem, hogy részt vettem egy felmérésben, és ennek alapján most részt vehetek egy teljes egészségügyi felmérésen Bp. II. ker.-ben, ami természetesen díjköteles! Ne dőljetek be, ez a legújabb átverés!” – figyelmeztet olvasónk.

Tapasztalatait többen is megerősítették kommentjeikben. „Naná, hogy én is hittem! Volt is előadás ingyért! A végén szó szerint le kellett lépnem, nem volt könnyű eset. A teszt eredményre annyi baromságot írtak és rám akartak sózni egy 360 ezer forintos gépet úgy, hogy ez kedvezményes áron, mert aggódtak az egészségemért! Nagyon résen vagyok azóta!” – írja egy hölgy.

S hogy nem csak Budapesten állítanak csapdát a gyanútlan embereknek, egy hozzászólásában egy férfi megerősíti. „Én is beleestem ebbe a csapdába itt Monoron. Szó szerint el kellet küldenem az egész bandát a p…ba, akkor békén hagytak végre” – írja. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments