A teremtésvédelemről beszéltek Nagymaroson a fiatalok

nagymarosi-ifjusagi-talalkozo-700„Áldott légy!” címmel rendezték meg az idei őszi nagymarosi ifjúsági találkozót október 1-én szombaton. A legnagyobb múltú katolikus ifjúsági találkozó keretében Beer Miklós váci megyéspüspök celebrált szentmisét a nagymarosi plébánia kertjében.

Kétezernél is többen jöttek el a kellemes nyárutót idéző napon Nagymarosra, hogy meghallgassák Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű, közös otthonunk gondozásáról írt enciklikájából kiindulva Nobilis Márió, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára nagyelőadását bolygónk – a Föld, a teremtett világunk iránti felelősségünkről.

A Magyar Kurír helyszíni tudósítása szerint az előadása kezdetén Nobilis Márió kiemelte, hogy más érdekli a világot, más kell, hogy érdekelje a keresztény embert az életben, ha a teremtett világról van szó. Mint mondta fontos, hogy az emberek anyagi javakat gyűjtsenek, ezzel biztosítsák családjuk és önmaguk életét. Mindez bizonyos mértékig a keresztényeket is kell, hogy érdekelje, de ezen túl arra a kérdésre is választ kell adnunk, hogy kik vagyunk, miért vagyunk, miként őrizhetjük meg az Isten által reánk bízott világot.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Nagymarosi áprilisi programajánló

Amikor ezekre a kérdésekre keressük a választ, mindre feleletet ad az evangélium – mondta Nobilis Márió.

A nagyelőadást követően többek közt Nobilis Márió atyát a művelődési házban kérdezhették tovább a témáról az érdeklődők. Az altemplom biblikus műhelynek adott helyet, ahol Radnóti Mária szociális testvér várta az érdeklődőket. A plébániakertben a domonkos család tagjai tartottak műhelyfoglalkozást Vágyak, érzelmek, szabadság címmel.

Brückner Ákos Előd OCist, Somogyi Sándor, Várnai Péter és Lejtényi Emánuel atyák válaszoltak a fiatalok kérdéseire, a templomban a „keresők” számára tartott előadást Kerényi Lajos atya és a Márianosztrai Fegyház és Börtön fogvatartottjainak zenés tanúságtétele a református templomban került sor.

Délután a plébánia kertjében Beer Miklós váci megyéspüspök főcelebrálásával bemutatott szentmise elején az aranymisés főpásztort és a huszonöt esztendeje felszentelt Nobilis Máriót hatalmas tapssal köszöntötték a nagymarosi ifjúsági találkozó résztvevői.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vonat elé hajtott egy autós a vácrátóti átjáróban

A főpásztor a szentleckében felolvasott Szent Pál-i sorokra utalva a fiatalokhoz fordulva hangsúlyozta: „Éleszd fel magadban az Isten kegyelmét! Ne felejtsd, hogy a Jóisten az erő, a szeretet, a józanság lelkét adta nekünk. Ezzel küld bennünket: az erő, a szeretet és a józanság lelkével, hogy gyógyítsuk ezt a beteg világot. ♦

Központi Gyógyszertár Vác

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments