Krioszaunát építenek a kézis lányoknak a sportcsarnokban

krioszauna-triscsuk-krisztinaval-700VÁCI NAPLÓ/városháza ♥ Tegnap tartotta ülését a gazdasági-városüzemeltetési és vagyongazdálkodási bizottság, melyet Balkovics Péter vezet. A napirenden mindössze három téma szerepelt, de zárt ajtók mögött további két előterjesztésről is tárgyaltak még.

Először a Felső-Törökhegyi út kezdő szakaszán a villamosenergia-hálózat bővítéséről döntöttek. Mint a körzet képviselőjétől, Vácy Károlytól megtudtuk: az ott lakók hozzájárultak ahhoz, hogy lemondanak arról a területről, amelyet a fejlesztés érint, és saját költségen helyezik arrébb a kerítéseket.

– Egy munkacsoport is alakult a területen, akik az ott lakó idős embereknek nyújtanak segítséget a munkában – mondta.

Espár Péter, a főmérnökség vezetője arról beszélt, hogy az önkormányzat büdzséjét így a fejlesztés mindössze 500 ezer forinttal terheli meg. A képviselők az előterjesztést egyöntetűen támogatták.

A női kézilabda csapat kérte a bizottság hozzájárulását, hogy a sportcsarnok területén egy krioszaunát létesíthessen saját költségén. Ez a szauna hidegterápiát nyújt a sportolóknak, amely csökkenti a gyulladásokat és csillapítja a fájdalmat is.  Az új létesítmény 40 ezer forint többletköltséget jelent az önkormányzatnak.

Utolsó napirendi pontként az elektromos töltőállomások kialakításának pályázatáról döntöttek. Erről korábban itt írtunk. A grémium egyhangúlag támogatta, hogy a város három töltőállomásra pályázzon. A helyszínekről ma a városfejlesztési és környezetvédelmi bizottság dönt majd. ♦

Központi Gyógyszertár Vác

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments