Egy milliót költ a város a deákvári KRESZ-parkra

deakvari-kresz-park2-700x300Még februárban írtunk arról, hogy hamarosan ismét működhet a Deákvári KRESZ-park, mellyel a gyerekek közlekedési kultúráját kívánta javítani a város.

A városfejlesztési és környezetvédelmi bizottság tavaly novemberi ülésén elfogadott határozata alapján a műszaki osztály februárra elkészítette a megvalósítási tervet, amit a szakbizottságok és a képviselőtestület akkor egyöntetűen elfogadott.

Most úgy fest, pénz is lesz a megvalósításra, hiszen a grémium szeptemberi ülésén jóváhagyta a rekonstrukció 1 millió forintos összegét.

Az új park létrehozása az eredeti 1967-es tervek visszakeresésével indult. Ekkor derült ki, hogy a táblák kihelyezéséről terv, vagy térkép nem készült, csak egy kimutatás a felhasznált KRESZ táblák mennyiségéről. A park méretéhez képest ezt nem is nevezhetjük szűkösnek, mivel akkoriban 61 darab táblával számoltak, illetve azzal, hogy ezek társadalmi munkában fognak elkészülni.

Az új elképzelés szerint azonban nem lesz ennyi tábla, a tiltók helyett például előnyben részesítik majd a pozitívabb sugallatú, utasítást adó jelzőtáblákat. A mostani tervezők fontosnak találták, hogy az elsőbbségadás kötelező tábláknál, és a gyalogátkelőknél tartós burkolati jeleket alkalmazzanak. Emiatt viszont szükség van kisebb burkolatjavítási munkákra is.

A tényleges megvalósítás időpontjáról egyelőre nem tudni. ♦

Központi Gyógyszertár Vác

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

3 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments