A Rióból hazatért váci paralimpikonokat köszöntötték

vaci-paralimpikonok-koszontese-700Zsúfolásig megtelt a művelődési központ Fónay-terme tegnap késő délután, amikor a város és a Váci Reménység Egyesület közös szervezésében fogadták a riói paralimpiáról hazatért két váci atlétát, Kálmán Krisztinát és Keresztesi Erikát. A két sportolót nagy tapssal köszöntötték a megjelentek.

A látványos műsorral körített ünnepségen ott volt a teljes városvezetői kar: Fördős Attila polgármester, Pető Tibor és Mokánszky Zoltán alpolgármester. Az utóbbi, mint a sportért is felelős tisztségviselő köszöntötte a két fiatal hölgyet. „Nem csak a város, hanem az egész ország büszke rátok. Példaképek lettetek, s reméljük, sokan követik majd azt az utat, amelyet a kitartás, a küzdelem és a győzelmek jellemeznek” – mondta az alpolgármester.

Beer Miklós megyéspüspök zarándoklata miatt levélben gratulált az elért sikerekhez.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

Kérdésekre válaszolva a két váci sportoló elmondta: nagy élmény volt számukra a paralimpia. Közelről találkozhattak más országok versenyzőivel, ismeretségek, barátságok születtek. A brazil emberek szeretettel és segítőkészen fogadták őket, a rendezésben nem volt hiba. Köszönetet mondtak szüleiknek, barátaiknak, Szikora Gyula és Magyari József edzőknek, valamint Kanyó Zsolt paraatlétának, aki Krisztinát felfedezte és a sport útján elindította.

Megkérték a hozzátartozókat, edzőket, ők is mondják el véleményüket, élményeiket.


Ezt követően a két váci paralimpikont sokan köszöntötték. Keresztesi Erikát a Dunakeszin működő, s számára munkát biztosító Lighttech Kft vezetői további támogatásukról biztosították. Toldi Tamás pedig elénekelt egy sporthimnuszt az ünnepeltek tiszteletére.

Elhangzott: mivel esély van rá, hogy mindkét sportolónk ott legyen a következő, tokiói paralimpián is, egy rövid pihenés után megkezdődik a felkészülés a következő versenyekre, mert ezeken át vezet az út a célig. ♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

Központi Gyógyszertár Vác

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

2 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments