A meggyilkolt váci rendőrre emlékeztek a temetőben kollégái

mate-andrasra-emlekeztek-700Kedden délután emlékeztek a városi rendőrkapitányság munkatársai az 1992-ben egy bűnöző elfogása közben meggyilkolt kollégájukra, Máté Andrásra. A halála után főhadnaggyá előléptetett fiatalember példaértékű helytállását a város annak idején díszsírhely adományozásával ismerte el.

Egy időben megszaporodtak a rendőrök elleni súlyos támadások, ezek sorába illeszkedik a váci eset is. 1992-ben Máté András rendőr zászlós, a Váci Rendőrkapitányság beosztottja üldözőbe vett két fiatal férfit, akik autólopással próbálkoztak a Földváry téren.

Központi Gyógyszertár Vác

Már esteledett, s a rendőr úgy gondolta, sikerül utolérnie az egyik fickót. Az elkövető azonban egy sötét épületsarok mögül hirtelen kilépve két késszúrással megsebesítette a zászlóst, aki a helyszínen meghalt. A rendőrség elfogta a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható K. Roland 17 éves monori lakost, aki ellen vádat is emeltek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

A sírnál koszorút helyezett el Latorovszky Gábor alezredes, rendőrkapitány és Mokánszky Zoltán alpolgármester is.  ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments