Váci szuvenír bolt: a turizmus és a képzőművészet találkozik

Váci szuvenírboltValódi hiányt pótol Vácon az Eszterházy utca 9. szám alatt nemrég megnyílt a Souvenir, váci ajándékbolt, ahol a helyi és környékbeli képzőművészek portékái mellett számos, városunkat népszerűsítő ajándéktárggyal találkozhat a vásárló.

– A váci nevezetességeket bemutató rubik kocka a héten érkezett, most ő a kedvencem – mondja Deák Tünde tulajdonos, aki bár jelenleg a turizmus területén dolgozik, történelemszakos tanár és újságíró.
Az ötlet, hogy egy ilyen üzletet nyissanak már öt éve megfogalmazódott bennük, akkor amikor az utcában sétáltak házat keresve, férjével.

Központi Gyógyszertár Vác

– Már akkor láttuk, hogy ebben az utcában sokan megfordulnak, gondoltuk jó helye lenne egy üzletnek. Azt szeretnénk elérni, hogy ez a hely, ne csak pusztán egy szuvenír bolt legyen, hanem egy olyan közösségi hely, ahol lehetősége van megjelenni mindazon kreatív emberek munkáinak, akik szeretik ezt a várost. Sok képzőművészt ismerek, akiknek nincsen megjelenési lehetőségük, ugyanakkor ismerem a másik oldalt is, hogy sokan vannak, akik keresnek váci ajándékokat, váci termékeket. De ez a két dolog nem ért össze – meséli Tünde.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

Az üzletben jelenleg váci ajándéktárgyak, váci és Vác környéki kézművesek és termelők portékáit lehet megvásárolni. Akiket a váciak is ismerhetnek, az Tábori Katalin fazekas, vagy Kitlinger Kálmán drótostót, de Vertel Andrea gödi művész tárgyai is kaphatóak. De van még kosdi gyümölcspálinka váci bor, de kalocsai mintával ellátott ajándéktárgyak, pirospaprika és lekvár is.

– Készítettünk kifejezetten környékbeli, sződi motívummal, valamint Vác nevezetességeit bemutató pólót, de kapható bögre, könyv, jegyzetfüzet is helyi látványosságokkal ellátva. Van Vác-os táska, puzzle, baba, mackó,  kulcstartó és hűtőmágnes is.

Tünde azt mondja, vannak még ötleteik, amelyeket meg szeretnének valósítani, de várják a helyi képzőművészek jelentkezését is.

A szuvenír bolt arculatát és logóját egyébként Garay Nagy Norbert festőművész tervezte. (Furucz Anita) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments