Nyílt nap a váci cementgyárban

DDC váci gyára-700A Duna-Dráva Cement Kft a környezetkímélő cementgyártás bemutatására idén is nyílt napokat szervez. A váci cementgyárban szeptember 20-án kerül megrendezésre az esemény, amely kicsiknek és nagyoknak egyaránt érdekes és szórakoztató programot kínál.

Az idei nyílt nap középpontjában a váci gyár környezetvédelmi modernizációja áll majd, amely 2016 tavaszán vette kezdetét. A gyárat, a modernizációt és a technológiát bemutató prezentáció után a vendégek gyárlátogatáson, illetve bányalátogatáson vehetnek részt.

Központi Gyógyszertár Vác

A DDC célja, hogy a látogatás során érdekes és interaktív programokon keresztül mutassa be vendégeinek a cementgyártás folyamatát, az anyagok felhasználási módját, valamint a cég környezetbarát tevékenységét, a gyerekeknek pedig további meglepetésekkel készül a vállalat.

Az egész napos programsorozatot kiegészítve színes és változatos feladatok is várják a látogatókat, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy megismerjék a váci modernizációs beruházás fontosságát, valamint közelebb hozzák a cementgyártást a vendégekhez.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

A DDC minden érdeklődőt szeretettel vár váci gyárába szeptember 20-án. A látogatás előzetes regisztrációhoz kötött, jelentkezni a www.duna-drava.hu/nyilt-nap linkre kattintva lehet. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments