Nem igaz a pletyka: nincsen kutyája a polgármesternek

Fördős Attila sajtótájékoztatót tartMegújult a Honvéd emlékmű, elkészült a parkolósáv a börtönnél, felújítják a Mária-forrást a Ligetben – erről, és sok minden másról tartott sajtótájékoztatót csütörtökön délelőtt a városházán Fördős Attila polgármester.

A városvezető kiemelte még: több mint 4 millió forint támogatásban részesült Vác a Volánbusz közösségi közlekedésének finanszírozására, így csökken a költségvetésben az előirányzat.

Központi Gyógyszertár Vác

– Ezúton is köszöntöm Orvos András festőművészt, akinek életmű kiállítása nyílik pénteken 17 órakor a K16 Galériában. Egyúttal gratulálok is neki, hiszen augusztus 20. alkalmából állami kitüntetésben is részesül – mondta a polgármester.

A továbbiakban a Szent István napi ünnepségre invitálta a lakosságot a városvezető, aki elmondta, szombaton 18 órakor kerül sor a városi megemlékezésre, ahol díjakat adnak át. Péntektől pedig indul a három napos sörfesztivál, mely tűzijátékkal ér véget.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

Egy korábbi nyilatkozatát is helyreigazította Fördős Attila: az elmúlt hat évben nem 30 milliárd, hanem 40 milliárd forintnyi fejlesztés történt a városban, az egyházi, állami és civil kezdeményezéseket is beleértve.

A polgármester a sajtótájékoztató végén kijelentette: nincsen kutyája. Ezzel a Facebookon keringő pletykákra reagált, mely szerint az ő szabadon kószáló négylábúja tartja rettegésben Deákvárt. (Váci Napló) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

1 Comment
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments