Egy váci orvos, aki a titokban vásárolt kriptában nyugszik

Az idén lenne kilencvenöt éves, de sajnos már harminc éve nincs közöttünk az egyik legnagyszerűbb váci orvos, dr. Kenéz Zoltán. Élete minden tekintetben különleges volt. Gyanítható, hogy ebben a pénzsóvár világban nem érezte volna jól magát, mert fillérekért vagy ingyen adta, ami a legnagyobb kincse volt: a tudását.

A váciak közül sokan még ma is úgy emlékeznek rá, mint a szegények orvosára.

Nála nem volt szabott vizitdíj, s ha látta, hogy valaki szegény, inkább nem kért semmit. Elég volt egy „köszönöm”, vagy egy mosoly. Sokan az utcán állították meg. Jellegzetes mackós alakja, kismotorja, telente hordott pufajkája és csizmája már messziről felhívta rá a figyelmet. Amikor Budapesten dolgozott, munka után még otthon is rendelt, s azután körbejárta kimozdulni nem tudó betegeit.

Felesége mesélte utolsó találkozásunkkor: „Meglepetésnek szántam, hogy veszek egy kriptát. Már idősek voltunk mindketten, gondolnunk kellett erre is. Egy ismerős emberrel állapodtam meg a vételről, s augusztus l-jén megvettem. Úgy halt meg, hogy nem tudott róla.”

Teljes cikkünket a Váci Napló augusztus 5-i pénteki számában olvashatják el. ♦