Végleges: két váci a rioi paralimpiai magyar csapatban

paralimpia ruhabemutató-700A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) pénteki közgyűlésén jóváhagyták a szeptember 7. és 18. között sorra kerülő paralimpián részvevő magyar csapat összetételét: a majdnem véglegesnek tekinthető helyzet szerint 11 sportágban 39 versenyző képviseli az országot Rio de Janeiróban. A csapatban ott lesz két váci is: Kálmán Krisztina és Keresztesi Erika, ők atlétikában állnak rajthoz.

A megnyitón a hetedik paralimpiájára készülő úszó, Ráczkó Gitta viszi majd a magyar zászlót. Szabó László, az MPB elnöke az MTI érdeklődésére azt mondta, egy-két halvány esélyük van még szabadkártyák révén kvótát szerezni, de ezekben nem igazán reménykednek. A 39-es létszám hattal több, mint a négy évvel ezelőtti, londoni.

Központi Gyógyszertár Vác

A csapatot és a formaruhákat pénteken este, látványos showműsor keretében mutatták be a Várkert Bazárban. A felvonuló kollekciót, amelyben a fehér, a sötétkék és a világosbarna szín dominál, a celeni márkát képviselő Cselényi Eszter álmodta meg, míg a küldöttség sportruházatát a magyar tulajdonú Tisza tervezte és gyártotta. Utóbbiban a hagyományos piros-fehér-zöld mellett a szürke-bordó színkombináció kapott még főszerepet.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb polgármester-jelölt száll ringbe Vácon: a VVVE jelöltje dr. Csereklye Krisztina

Cselényi Eszter elmondta: ez a projekt különösen kedves volt a számára, de egyben nagy kihívás is, mindenki esetében külön szabásmintával dolgoztak, minden sportolóra ráigazították a ruhákat. A kollekciókat maguk a sportolók, illetve ismert színészek mutatták be a divatbemutatókon látott kifutón.

Szabó László a látványos és szórakoztató műsor végén bejelentette, hogy Rióban a hetedik paralimpiájára készülő úszó, Ráczkó Gitta viszi majd a zászlót az ünnepélyes megnyitón. „Nagy megtiszteltetés ez a számomra, nagyon örülök, hogy felkértek” – mondta az MTI-nek a kerekesszékes sportoló, akinek az a célja a játékokon, hogy fő számában, 100 méter mellen bejusson a döntőbe.

A XV. paralimpia 54 nap múlva kezdődik Rio de Janeiróban. A magyar csapat eskütételére augusztus 28-án, a Nemzeti Színházban kerül sor.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

A magyarok eddig 126 érmet nyertek a paralimpiákon. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments