Gyerekmosolyt vittek az idősek otthonaiba – Vácott is!

Kicsik és nagyik2-700A váci székhelyű Magosfa Alapítvány és a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület több mint másfél éve tartó Kicsik és nagyik projektje a napokban zárul. A projekt generációk közötti tanulásról, idősek és gyerekek együttes környezeti neveléséről szólt.

Összesen 12 helyszínen, többek között Vácott tartottak közös programot a két korosztálynak, az utolsóra április 30-án Őriszentpéteren, a Zöld Civil Országos Találkozón került sor. A jó hangulatban zajló programok során mindkét korosztály rengeteget tanult egymástól többek között újrahasznosítás, klímaváltozás, raktározás, madarak, méhek témakörökben.

Központi Gyógyszertár Vác

A programokon kívül hét helyszínen helyi szervezetek részvételével fórum is megszervezésre került, aminek célja az volt, hogy a programok önjáróan folytatódjanak. A visszajelzések szerint azóta több helyen is megkezdődött hasonló programok szervezése.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

Múlt nyáron 30 fő részvételével tartottak Kicsik és nagyik tábort, ahol a nagyszülők és az unokák közösen fedezték fel a természetet. A tavasz folyamán három 30 órás képzésen összesen 88 pedagógus, idősek otthonában dolgozó és egyéb érdeklődő vett részt, és sokan jelezték, hogy ki is fogják próbálni saját intézményükkel ezt a fajta tanulási formát.

A módszer kipróbálásához ötleteket nyújt a nyáron megjelent Generációk közötti tanulás a környezeti nevelésben – Kicsik és Nagyik című foglalkozás-gyűjtemény is, mely letölthető a projekt honlapjáról.

Szintén itt találhatják meg az érdeklődők az Amit nagyszüleink még tudtak, gyermekeinknek pedig meg kell tanítani! című brosúrát is, ami a foglalkozások alatt az idősebb generációktól tanult fenntarthatósági ötleteket és praktikákat tartalmazza.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

A foglalkozásokba és azok hátterébe nyújt betekintést a projekt során készült népszerűsítő kisfilm is, melynek hosszabb és rövidebb változata is megtekinthető a projektoldalon.

A projekt a Norvég Civil Támogatási Alap hozzájárulásával valósulhatott meg. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments