A népvándorlásról tartott fórumot a Civil Összefogás Fórum

Lomnici ZoltánA Civil Összefogás Fórum szóvivője, dr. ifj. Lomnici Zoltán tartott előadást a migrációról. A Népvándorlás címet viselő fórumon Fördős Attila polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd Harrach Péter mondott néhány szót bevezetőként.

Dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász igyekezett mondandóját statisztikai adatokkal is alátámasztani.
– A tőlünk nyugatra fekvő nagyvárosokban rendkívül magas az arab közösségek száma. Különösen Franciaország, Belgium és Hollandia érdekes ebből a szempontból. Gondoljunk csak bele, hol volt terrorcselekmény az elmúlt időszakban – mondta.

Központi Gyógyszertár Vác

A továbbiakban beszélt arról is, hogy ma nem működik az arab népcsoportok integrációja  Európában, hiszen nem akarják elfogadni a helyi jogszabályi környezetet, inkább a saját törvényeik szerit akarnak élni.

Dr. ifj. Lomnici Zoltán a népvándorlásról:


A fórumon lehetőséget kapott Balkovics Péter, önkormányzati képviselő is arra, hogy bemutassa tapasztalatait a menekültekkel kapcsolatban, melyeket az idomeni menekülttáborban szerzett.
Végül az előadás résztvevői tehették fel kérdéseiket. (Váci Napló)

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments