Hűha! Mintha Vácról eltűnt volna mindenki egy év alatt

Vác Avar utcai temető-700Többen születtek, de még többen haltak meg 2015 első 11 hónapjában, mint az elmúlt év hasonló időszakában – tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-t. A különbség éppen Vác lakóinak a száma – ennyivel lettünk kevesebben.

A jelentés szerint 2015 első tizenegy hónapjában 83 ezer 763 gyermek jött világra, ami mindössze 95-tel, 0,1 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakát. A születésszám az év első öt hónapjában átlagosan 3,2 százalékkal, szeptemberben pedig 0,7 százalékkal emelkedett. Az év többi hónapjában átlagosan 2,8 százalékkal kevesebben látták meg a napvilágot, mint egy évvel korábban.

Központi Gyógyszertár Vác

A 11 hónap alatt 120 ezer 63-an hunytak el, ami 4,8 százalékkal (5 468-cal) haladta meg a 2014. január-novemberi adatot. A halálozások száma az év hat hónapjában emelkedett, ötben mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. A január-februári jelentős halálozási többletben a tetőző influenzajárvány és az előző év alacsony bázisértéke, a július-augusztusi átlagosan 6,9 százalékos emelkedés hátterében pedig a hőhullámok állhattak. A szeptember-novemberi időszakban átlagosan 5,7 százalékkal kevesebb elhunytat regisztráltak, mint egy évvel korábban.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

A halálozások száma nagyobb mértékben emelkedett, mint a születéseké, így a természetes fogyás a 2014. január-novemberi 30 ezer 927-tel szemben 2015 első tizenegy hónapjában 36 ezer 300 főre nőtt.

A 2015. január-novemberben anyakönyvezett 43 ezer 190 házasságkötés nagymértékben, 17 százalékkal (számszerűen 6 ezer 241-gyel) haladta meg a bázisidőszaki értéket. A frigyek száma mind a tizenegy hónapban felülmúlta az egy évvel korábbit, ezen belül októberben 37 százalékkal többen kötöttek házasságot, mint az előző év azonos időszakában.

Ezer lakosra 9,3 élve születés és 13,3 halálozás jutott. Míg az előbbi értéke nem változott, az utóbbi 0,6 ezrelékponttal volt magasabb a 2014. január-novemberinél. A természetes fogyás mértéke (0,6 ezrelékponttal) 4,0 ezrelékre emelkedett. 2015 első tizenegy hónapjában ezer élve születésre 4,2 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékpontos csökkenést jelentett az előző év január-novemberihez viszonyítva. A házasságkötési arányszám (4,8 ezrelék) 0,7 ezrelékponttal magasabb volt, mint egy évvel korábban – közölte a KSH. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments