Egy késsel megfenyegette, hogy levágja a fejét

fóti késes támadás - kés a kocsiban-700Egy 45 éves férfit a dunakeszi rendőrök azzal gyanúsítanak, hogy fóti otthonában bántalmazta a sértettet. Emiatt a Dunakeszi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytat súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. István 45 éves budapesti lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított január 24-én 17 óra körüli időben – egy korábbi konfliktus miatt – megjelent egy fóti családi házban és a sértettet több alkalommal megütötte, majd megfejelte. Ezt követően a 45 éves férfi a lakásban magához vett egy kést és azt a fotelben ülő sértett nyakához tartotta, miközben azzal fenyegette meg, hogy „levágja a fejét”.

Központi Gyógyszertár Vác

A sértett a bántalmazás következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – súlyos sérülést szenvedett.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

A bejelentést követő rövid időn belül a Fóti Rendőrőrs járőrei Fót egyik utcájában megtalálták a gépkocsijában ülő K. Istvánt, akit elfogtak és előállítottak, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

A jármű átvizsgálása során a rendőrök megtalálták a lakásból elvitt és a fenyegetéshez használt kést.

A gyanúsított ellen a további eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments