Sokak Magyarországa – Gyurcsány Ferenc Vácra jön

Gyurcsány Ferenc gitározikGyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke lesz annak a fórumnak a vendége, amelyet a párt helyi szervezete rendez november 23-án hétfőn 17 órakor. A helyszín a művelődési központ lesz.

A DK elnöke néhány hete mutatta be a Sokak Magyarországa című programját. Gyurcsány Ferenc szerint erős vezetőre van szükség, és ha a baloldal hatalomra jut, nem szabad visszaállítani a 2010 előtti rendet. Gyurcsány három pontban foglalta össze, mi kell a Fidesz legyőzéséhez.

Központi Gyógyszertár Vác

A mostani választási rendszerben nem lehet megúszni az összefogást a volt miniszterelnök szerint, aki tavaly javasolta egy mindenkit magába foglaló Demokrata Párt megalapítását. A fő felelősség ebben a kérdésben szerinte a szocialistáké, mert ők élvezik a legnagyobb támogatást.

Mindenekelőtt azonban minden pártnak meg kell alkotnia a saját programját, amivel a DK 2016 februárra lesz kész. Ha az ellenzék győzne 2018-ban, akkor sem szabad visszaállítani a 2010 előtti rendet, Orbánék kormányzása ugyanis olyan mélyreható változásokat indított el a társadalomban, a gazdaságban, a kultúrában és a törvénykezésben, amelyek többsége belátható időn belül nem visszafordítható – állítja Gyurcsány Ferenc.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

Ezekről a témákról lesz szó elsősorban a váci fórumon is. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments