A Váci Távhő Kft biztosan fizetni fog, de nem mindenkinek

csekkHamarosan rendezi a fogyasztók egy része felé fennálló kötbértartozását a Váci Távhő Kft. Sentényi László váci polgár beadványára ugyanis a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság jogerősen úgy döntött: a Pest Megyei Kormányhivatal által korábban felfüggesztett eljárást le kell zárni és a Kúria határozatának megfelelően a visszatérítést ki kell fizetni.

A történet szálai – mint azt korábban lapunkban is megírtuk – 2013 őszére nyúlnak vissza, akkor két hónap számláiban a fogyasztók egy részénél a számlában a rezsicsökkentést taglaló részben nem külön-külön tüntették fel a cég által vásárolt ivóvíz és a melegítésére használt hőenergia felhasználása során keletkező megtakarítást. Ezen információs hibáért – az érintetteket ugyanis egyetlen fillér kár sem érte – a fogyasztóvédelmi felügyelőség elhibázott soronként 10 ezer, vagyis minden érintett fogyasztó minden számlája után 20 ezer forintos kötbér megfizetésére kötelezte a váci távhőcéget.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

Központi Gyógyszertár Vác

Elkallódott a levél

A kft a döntés ellen fellebbezett, a bíróság első fokon új eljárás lefolytatást írta elő. Az ügy végül a Kúria elé került, amely azonban homlok egyenest ellenkező módon értékelte a helyzetet és a felügyelőségnek adott igazat. Ily módon tehát a Váci Távhő Kft-nek fizetni kell.

Ám a fogyasztók eddig hiába vártak arra, hogy számlájukon megjelenjen a jóváírás. A bonyodalmat az okozta, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal által újraindított eljárást szinte azonnal felfüggesztették, ezt azzal indokolva, hogy meg kell várni a Kúria döntését. Néhány hete, egy október 9-én kelt levélben Sentényi László panaszára azt válaszolták: még nem kapták meg a legfelsőbb bírói fórum 2014-ben (!) kelt döntését.

Ezt követően Sentényi László újabb beadványt fogalmazott meg, de ezúttal a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz fordult. Az október 28-án postázott válaszban felszólítják a kormányhivatalt, hogy azonnal szüntesse meg a korábban elkezdett eljárás felfüggesztését. A hatóság ugyanis még február elején megkapta a Kúria végzését, amit másnap elektronikus úton továbbítottak is a kormányhivatalnak, ráadásul három e-mail címre is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Vác Városért Választási Egyesület képviselő-jelöltjei az önkormányzati választáson

Várják a döntést

– Mi azonban még nem kaptunk semmilyen hivatalos levelet arról, hogy mi a teendőnk és milyen határidővel kell ezeket elvégeznünk – mondta Jászai Péter, a Váci Távhő Kft ügyvezetője, aki Rakonczai Róberttel, a cég korábbi vezetőjével, jelenlegi tanácsadójával tájékoztatta lapunkat a kialakult helyzetről. Kiderült: mintegy 24 millió forintnyi kötbért kell majd a fogyasztók számláján jóváírniuk. A pénz rendelkezésre áll, mert 2013 végén a szabályoknak megfelelőn elkülönítették.

A teljes cikk a Váci Napló november 13-iki, pénteki lapszámában olvasható, amiből azt is megtudhatja, hogy ki kaphat kártérítést és ki nem! ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments