Jövő szombaton hozz magaddal egy napernyőt is

olvasniÉjszaka a Palotában címmel idén a püspöki palota nyújt otthont az Olvasás Éjszakája váci rendezvényének október 10-én szombaton. Erről kérdeztük a két főszervezőt, Jess Kingát és Matkovich Ilonát.

– Miért esett a választás a püspöki palotára?

Jess Kinga:  – Már több könyves eseményt szerveztünk együtt különböző helyszíneken, például a Lyra Könyvesházban, és idén szerettünk volna kitalálni valami különlegeset az olvasás váci barátai számára. Jó apropó volt egy váci témájú könyv megjelenése, amelynek a szerzője itt ül mellettem.

Matkovich Ilona: – Valóban, ez az idei Olvasás Éjszakája nagyon különlegesnek ígérkezik, és nem csak azért, mert egy váci témájú történet, amelyet korábban Zsurzs Kati előadásában hallhatott a közönség, most könyv alakban is megjelent, és ennek bemutatására a püspöki palotában kaptunk lehetőséget. Szerintem, nagyon érdekes lesz mindannyiunk számára az egyházmegyei könyvtár bejárása Varga Lajos segédpüspök vezetésével. Forró Katalin múzeumigazgató pedig váci püspökökről anekdotázik majd. Az est zárásaként Beer Miklós püspök mesél kedvenc olvasmányáról.

Teljes cikkünk – amelyből kiderül, hogy mi köze van a napernyőknek az olvasáshoz – a Váci Napló október 2-án megjelent pénteki számában olvasható. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük