Elindult ebben az évben is a Látni és látszani kampány

latnieslatszani_lead_0_0Negyedik alkalommal vette kezdetét a „Látni és Látszani” elnevezésű kampány, amely során térítésmentes gépjármű átvizsgálásra, ingyenes látásellenőrzésre kerül sor, majd egy hónapig tartó intenzív rendőri ellenőrzés kezdődik.

Az Országos Rendőr-főkapitányság és az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság újra útjára indította a „Látni és látszani” elnevezésű országos közlekedésbiztonsági kampányát, amelynek keretében személy-, és tehergépkocsik, valamint motorkerékpárok vezetői 2015. október 1-jétől ingyenesen élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy az akcióhoz csatlakozó szervizekben járművük világítóberendezéseit szakemberek átvizsgálják.

Központi Gyógyszertár Vác

A kampányban optikusok is részt vesznek, akik térítésmentes látásellenőrzéssel, továbbá hasznos tanácsokkal várják a járművezetőket. A gépjárművek vizsgálatára magánszemélyek és cégek egyaránt jelentkezhetnek. Ezen szolgáltatások igénybevétele 2015. december 10-ig biztosított.

A kampány második részében, 2015. novemberétől a rendőrség a forgalomban résztvevő járművek világítását, valamint az álló járművek kivilágítására vonatkozó rendelkezések megtartását kiemelten ellenőrzi.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megérkeztek az első kisgyermekek az új váci bölcsődébe

A kampánnyal kapcsolatos információkról, valamint a résztvevő szervizekről és optikusokról a www.latnieslatszani.hu weboldalon tájékozódhatnak. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments