Váci Őszi Művészeti Hetek: Koltai Róbert és Galla Miklós

KORUTI_napsugarfiuk_plakat420x594Az őszi hónapokban már tud olyan hűvös lenni az időjárás, hogy az emberek olyan kikapcsolódási lehetőséget keresnek, amelyet fedett helyen rendeznek meg. Talán az egyik legjobb program egy nagyszerű színházi előadás megtekintése. A váci Madách Imre Művelődési Központ ez alkalommal is kínál kellemesnek ígérkező, felhőtlen szórakozást az elkövetkező hetekben a helyiek és a környékbeliek nagy örömére.

Az immáron tizenkettedszer megrendezendő Őszi Művészeti Hetek keretében parádés szereposztásban láthatják az érdeklődők Gyurkovics Tibor: Nagyvizit című színművének színházi változatát. A Kossuth díjas színművész, Koncz Gábor rendezésében látható esten Csurka László, Szarvas Attila, Gregor Bernadett, Esztergályos Cecília, Timkó Eszter, ifjú Jászai László, Nagy Zoltán és Vass György látható

Központi Gyógyszertár Vác

Az Új Színház jelenleg is futó produkciója egy igazi vérbő komédia, amely mit sem vesztett mondanivalójából 1978 óta. A színdarabot ugyanis éppen akkor, azaz immáron harminchét esztendeje mutatták be először. A nagy és díszes díszleteket nélkülöző történet egy átlagos hazai kórház kórtermében játszódik, ahol együtt próbálnak meggyógyulni olyan személyiségjegyekkel ellátott emberek, akik nagy valószínűséggel a mindennapokban nem találkoztak volna, hiszen annyira  eltérő a karakterük. Egy kórteremben fekszik a soha semminek nem örülő, de elviselhetetlenül undok, kötekedő beteg, a hipochonder, aki talán még olyan kórságokat is képes diagnosztizálni magán, amelyek valójában nem is léteznek, a féltékenységi rohamokkal küzdő, kissé komplexusos férfi, az örök szoknyavadász, aki mindig és minden körülmények között teszi a szépet az éppen kiválasztott szíve hölgyének. Találkozhatunk még dekoratív ápolónővel, a munkáját halálosan unó takarítónővel és a hivatásukból kiábrándult, kiégett egészségügyi dolgozókkal, akiknek a munkahelyen és munkaidőben történő seftelés jelenti szinte az egyetlen örömforrást. Ők azok, akik például jelentős összeg megfizetése esetén mutatnak hajlandóságot egy altató, vagy egyéb gyógyszer beadására.

Az október 8-án, csütörtökön 19 órakor kezdődő két részes bohózat főszereplői ugyan szinte kivétel nélkül vízszintes helyzetben láthatóak a darab első percétől az utolsóig, így is gondoskodnak arról, hogy a publikum csak rájuk figyeljen. Ezen az estén – ha a szereplők nem is – az arányok mindenképpen egészségesek. Az önmagára ismerhető hétköznapi ember ábrázolása, a kórházi közegben játszódó történet abszurd helyzetkomikussága, a frenetikus párbeszédek fűzére és a közérthető, mégis intelligens humor szinte non-stop jelenléte remekül ötvöződik. A váci Madách Imre Művelődési Központban látható előadásra jegyek 3000 forintért még kaphatók a helyszínen elővételben.

Számtalan feldolgozást megért már Neil Simon fantasztikus komédiája, a Napsugár fiúk, amely két egykor sikert-sikerre halmozó, mára már kiöregedett, rigolyás színész egyszerre mulatságos és szánalmas civakodásáról szól. Az egymással szóba se álló két hajdani sztárt több, mint egy évtized után hozza össze ismét a sors egy televíziós műsor révén. Nem kis energia befektetéssel sikerül rábeszélni őket, hogy ismét előadják az egykoron nagy sikert jelentő vidám jelenetet. A két rigolyás öregember elkezd közösen próbálni, s mint az várható: az első percekben ismét végérvényesen összevesznek. Rövid időn belül azonban ismét egy térben találják magukat, miután ugyanazon színészotthonba kerülve töltik utolsó hónapjaikat. A több Oscar-díjjal és egyéb elismerésekkel is jutalmazott, négy évtizede bemutatott filmben Walter Matthau és George Burns játszotta a főszerepeket. A Napsugár fiúk a hazai színpadokon például Garas Dezső és Haumann Péter, Gálvölgyi János és Benedek Miklós parádés párosával váltak felejthetetlenné, november 13-án, pénteken 19 órától pedig Galla Miklós és Koltai Róbert kettősével elevenedik meg Vácott a történet. A fővárosi Körúti Színház repertoárján szereplő közismert előadásban Fila Balázs, Oroszi Tamás és Placskó Emese működik közre. Az előadásra belépőjegyek 2200 forintért válthatók elővételben. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments