Még 9 napig jelentkezhetnek a váci diákújságírók is

diákújságírók díjátadása - közönségtalálkozó Vujity Tvrtkoval-530Az Európai Parlament támogatásával Diák rEPorters címmel diákújságíró pályázatot hirdet a Prime Time Communications. A pályázat minden 14-18 éves középiskolás iskolarádió-, és iskolaújság-szerkesztő, szerkesztőség számára nyitott.

A szervezők célja, hogy a fiatal újságírók széles körű vitát, párbeszédet indítsanak saját környezetükben egy érdekes és aktuális EU-s vagy európai parlamenti témában, mint például a menekültkérdés vagy a nemek közti esélyegyenlőség. Ehhez bármilyen kommunikációs felületet és eszközt felhasználhatnak. Minél több csatornán zajlik a kommunikáció az iskola falain belül és azon kívül is, minél több diák és/vagy tanár beszél a témáról és ad hangot a véleményének valamilyen felületen, annál nagyobb az esély a győzelemre.

Központi Gyógyszertár Vác

A verseny első fordulójában a pályázóknak egy olyan az Európai Parlament által is tárgyalt témát kell feldolgozniuk, ami közvetlenül érinti vagy érdekli az iskola diákjait. A forduló végén 7 regionális győztest választanak. A hét győztes szerkesztőség csapatának lehetősége lesz részt venni egy budapesti médiatréningen, ahol a videóvágástól az interjúkészítésig, a közösségi média használatától a tudósítások megírásáig minden fortélyt elsajátíthatnak a szakma nagyjaitól – írja a mediapiac.com.

A verseny második fordulójában a regionális győztes szerkesztőségek iskolájában egy egész napos, versenyekkel színesített európai uniós tematikájú iskolanapon az osztályok értékes nyereményekért versenyezhetnek, míg a diák rEPorterek tudósítanak róla, interjúkat készítenek a résztvevőkkel. Az iskolanapról elkészített és a szervezőknek beküldött összefoglalók, hírek, tudósítások alapján, a szakértő zsűri választja ki a nyertest.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

Az elbírálás folyamán a zsűri a szakmaiságon és a használt felületek változatosságán felül a kreativitást is figyelembe veszi. A végső győztes csapat egy brüsszeli kirándulást nyer.

Jelentkezni szeptember 30-ig lehet a verseny weboldalán. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments