Átadták a megújult váci katasztrófavédelmi kirendeltséget

Váci kirendeltségAz országos katasztrófavédelmi főigazgató szeptember tizenhetedikén felavatta a váci katasztrófavédelmi kirendeltség felújított épületét. A mintegy huszonnyolcmilliós beruházás eredményeként jól elkülönülnek egymástól a funkciók, a kirendeltség és a tűzoltóság állománya egy modern, gazdaságosan működtethető épületben dolgozhat ezután – írja a Pest Megyei Katasztrófavédelem honlapján.

Az ünnepség a Himnusz hangjaival vette kezdetét, majd dr. Tollár Tibor tű. vezérőrnagy, megbízott katasztrófavédelmi főigazgató mondott beszédet. A tábornok köszöntötte a megyei kormányhivatal képviselőjét, a Szobi és a Váci járás hivatalvezetőjét, hangsúlyozva, hogy a mostanihoz hasonló, örömteli eseményeken jó találkozni a megyei vezetőkkel.

Központi Gyógyszertár Vác

A főigazgató felidézte az épület történetét, azt, hogy a váci tűzoltóságot 1960-ba építették, a 80-as években bővítették ki, hozzátette, az ingatlan az évek során elavult, korszerűtlenné és kihasználhatatlanná vált. Emlékeztetett arra, hogy az egységes katasztrófavédelem megalakulását követően több lett a feladat és nagyobb lett az állomány, mindenképpen szükségessé vált a rekonstrukció. Ezt figyelembe véve az ingatlangazdálkodási, beruházás szervezési és projektelszámolási főosztály közbeszerzési eljárást indított, a megbízást egy helyi építőipari cég nyerte el és az idén tavasszal meg is kezdhették a kivitelezést.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

A laktanya felújítása és megtervezése során, mondta Tollár Tibor, sok mindent figyelembe kellett venni, egyebek mellett azt, hogy a készenléti állomány a kirendeltségtől elkülönülve végezhesse munkáját. A szakterületek irodái logikusan helyezkednek el. Így például a korábban szálláshelyként használt, különálló épület földszintjén ügyfélfogadásra alkalmas, akadálymentes tárgyalót, mozgáskorlátozottak által is használható mosdókat, valamint a felügyelők irodáit alakították ki. A hatósági osztály beosztotti állománya egy nyolcfősre tervezett helyiségben, a hatósági osztály vezetője egy különálló irodában kapott helyet.

Elhangzott az is, hogy megújult az ingatlan energetikai hálózata, és modern, jól szigetelő nyílászárók kerültek a régiek helyére. A több tíz millió forintos beruházás eredményeképpen mindössze négy hónap alatt a fő- és a különálló épületben is több mint kétszázharminc négyzetmétert építettek át, újítottak fel.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

A főigazgató után a Pest megyei igazgatóság helyettes vezetője, Pásztor József tű. ezredes emelkedett szólásra. Bemutatta a kirendeltség munkáját, elmondta, hogy a váci szervezet ötvenként települést lát el, emellett külön beszélt a váci hivatásos tűzoltóságról. Tollár Tiborhoz hasonlóan az igazgatóhelyettes is kiemelte, a felújított épületben méltó helyet kapott a hatósági szakterület, amire szükség is van, hiszen a váci az országban a második legtöbb hatósági eljárást lefolytató kirendeltség, az idén eddig több mint kétezer eljáráson vannak már túl.

A beszédeket követően az országos katasztrófavédelmi főigazgató és a megyei igazgatóhelyettes átvágta az épület bejáratánál kifeszített nemzeti színű szalagot, ezzel ünnepélyesen átadták a kirendeltséget a benne dolgozóknak.

A rendezvény a Szózat hangjaival ért véget. Utána Kiszelák Ferenc tű. alezredes, kirendeltségvezető mondott pohárköszöntőt, amelyben megköszönte mindazt a munkát, amellyel a modern kornak megfelelő elhelyezést kaptak. Legvégül a vendégek végigjárták a megszépült, átalakított épületet. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments