Mindenki kapaszkodjon! – kiáltotta a mozdonyvezető

Vonatbaleset-Nogradban(650x433)Huszonegy sérültet vittek kórházba a tegnapi vonatbaleset után, mely az Aszód-Balassagyarmat vonalon történt vasárnap reggel – közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). A balassagyarmati kórházban 14 sérültet, a váciban hatot, a fővárosi Honvédkórházban pedig egy embert láttak el.

A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) szerint csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történik gyakrabban a nógrádihoz hasonló vonatbaleset, ugyanis évente legalább tízszer van hasonló vészhelyzet.

Tóth Karolina közölte az MTI-vel, hogy tizenkilenc ember könnyű sérüléseket, jellemzően zúzódásokat szenvedett, egy középkorú férfinak viszont eltört a lába, egy ugyancsak középkorú nőnek pedig a bordája törött el. Az OMSZ nyolc autót és két helikoptert vetett be a mentés során; a sérülteket Balassagyarmatra, Budapestre és Vácra szállították kórházba – mondta a referens.

Központi Gyógyszertár Vác

Az Aszódról Balassagyarmatra tartó motorvonat reggel fél kilenc körül ütközött össze a vele szemben közlekedő szerelvénnyel. A két vonaton összesen 30-40-en utaztak.

Csonka Csaba, a balassagyarmati Kenessey Albert kórház traumatológiai osztályának főorvosa az állami tévében elmondta, hogy 14 sérültet láttak el az intézményben, 12-őt a mentők vittek be, 2-en pedig saját autóval érkeztek. A sérülések többsége zúzódás és vágott seb volt, egy esetben állapítottak meg csonttörést. Az emberek zöme úgy sérült meg, hogy az ütközéskor átrepült a szemben lévő ülésre és oda ütötte be magát.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Húsvéti ligettakarítás iskolásokkal és civilekkel

Ugyanakkor az utasok elmondták, hogy a baleset előtt a kalauz figyelmeztette őket az ütközésre, ezért sokan megkapaszkodtak. Amennyiben ez nem történik meg, vélhetően még több volna a sérült. Több beteget megfigyelésre benntartottak az intézményben – mondta az orvos.

A váci Jávorszky Ödön Kórházba hat sérültet vittek a baleset helyszínéről a mentők, de nem sokkal később mindannyian hazatérhettek – közölte a Pest megyei intézmény szóvivője tegnap délután. Tari Adrienn tájékoztatása szerint a hozzájuk érkezettek könnyebb sérüléseket szenvedtek, jellemzően rándulások, zúzódások miatt látták el őket.

A budapesti Honvédkórház sajtóügyeletének közlése szerint egy embert mentőhelikopterrel szállítottak be az intézménybe könnyű végtagsérüléssel, ellátása vasárnap délután még zajlott.

Az állami médiának többen is nyilatkoztak a balesetben érintett vonatok utasai közül. Egyikük elmondta, hogy a mozdonyvezető átszaladt a vagonon és azt kiáltotta: mindenki kapaszkodjon. Először „lassított a vonat, dudált a vezető, kiugrott a fülkéből, és figyelmeztetett minket” – emlékezett.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

Egy másik utas azt mondta, az ütközés pillanatában a feje nekivágódott a háta mögött lévő falnak, majd összefejelt a vele utazó barátnőjével. Közben csöngött a füle a csattanástól.

A Vasutasok Szakszervezetének beszámolója szerint tavaly tíz, de idén is már öt olyan, figyelmetlenségből vagy műszaki hibából adódó „vonatveszélyeztetési” helyzetet hozott nyilvánosságra a MÁV, amely akár tragédiával is végződhetett volna – hívja fel a figyelmet a szakszervezet közleményében.

Az érdekképviselet emlékeztet: már korábban is figyelmeztetett arra, hogy a vasúttársaságnál kevés a szakember, a jelenlegiek túlhajszoltak, nincs pénz utánpótlásra, és ebből előbb-utóbb tragédia lesz. A VSZ ezért ismét felszólítja a MÁV vezetését és a kormányt: szüntesse meg a létszámhiányt a vasútnál, adjon pénzt újak képzésére, a jó és biztonságos munkakörülmények megteremtésére!

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

Meleg János, a VSZ elnöke a közleményben kifejti: főként az emberhiánnyal és a munkavállalók túlterheltségével magyarázható, hogy adott esetben a dolgozók figyelmetlenebbek a kelleténél, és ez vezetett oda, hogy az elmúlt években folyamatosan nőtt az olyan vonatveszélyeztetéses esetek száma, amelyeknek következtében egyszerre két szerelvény került egy vágányra, egymással szemben, vagy egymás mögé, s csak a szerencsének köszönhető, hogy nem lett baleset.

A VSZ elnökének tudomása szerint tavaly tíz ilyen vészhelyzetet regisztráltak, s idén is már ötször jelentettek hasonló szituációt az egyes állomásokon, míg korábban évente legfeljebb 2-3 került napvilágra. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments