Randalírozott a pszichiátrián: a történetnek van előzménye

vacrk3Volt előzménye annak a váratlan támadásnak, amelyet G. Jenő 31 éves váci lakos az elmúlt héten szerdán a városi pszichiátriai rendelőben elkövetett. Mint megírtuk, a férfi előbb az utcán minden ok nélkül megütött egy hölgyet, majd a a Pap Béla utcai épületben tört-zúzott.

A rendőrség adatai szerint a 31 éves férfi július 15-én szerdán 13 óra körüli időben egy váci kereszteződésben – minden előzmény nélkül – a felkarján megrúgott egy gyalogost, majd távozott a helyszínről. A bántalmazás következtében a nő az elsődleges orvosi vélemény alapján könnyű sérülést szenvedett.

Központi Gyógyszertár Vác

Ezt követően a gyanúsított bement egy egészségügyi intézménybe – a városi pszichiátriai gondozóintézetbe -, ahol egy vascsővel a kezében először az orvosra, majd annak asszisztensére támadt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A táj portréja - Tükörkép

G. Jenőt jól ismerik a pszichiátriai gondozóintézetben, s már az elmúlt héten hétfőn, két nappal a támadás előtt is járt ott. Akkor is meglehetősen indulatosan viselkedett, s hiába próbálták csitítani, továbbra is hangosan kiabált és fenyegetőzött. Ennek során egy alkalommal olyan erővel ütötte meg a rendelő helyiségének egyik falát, hogy a gipszkarton réteg betört – tudtuk meg.

Teljes cikkünket további fontos részletekkel a Váci Napló július 24-i pénteki nyomtatott és digitális számában olvashatja. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments