Összefogással megszépült a Hétkápolna területe

HétkápolnaA Hétkápolnai Kulturális Napok keretében megtartott IV. Dunakanyar Motoros Találkozó és Családi Nap beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Mint arról korábban is beszámoltunk, a jótékonysági rendezvényen sikerült annyi pénzt összegyűjteni, amely már hozzásegítette a plébániát ahhoz, hogy az elmúlt 2 hét folyamán megszüntessék a gaz által okozott áldatlan állapotokat.

A Dunakanyar Rendezvényiroda szervezői, valamint Sztankó Attila atya is köszönetét fejezi ki minden adakozónak, támogatónak és segítőnek, hogy részt vettek a kezdeményezésben – kiemelten az UnioTech Csomagolástechnikai Kft ügyvezető-igazgatójának Gyetvai Róbertnek, aki már a rendezvényt megelőzően is saját kezűleg segített a fűnyírásban.

Sztankó Attila atya köszönő levele:

„Nagy örömömre szolgált, hogy a Dunakanyar Rendezvényirodával sikeresen szerveztük meg a Hétkápolnai Kulturális Napok első jótékonysági rendezvényét. Régi álmom valósult meg azzal, hogy a hétkápolnai liget kapjon rekreációs és kulturális funkciót. A magas fű és a cserjék térnyerése a kikapcsolódni és szórakozni vágyó váci polgárok és környékről érkező vendégeink részére megütközést kelthetett, és sajnos keltett is. A területhasználat révén nem csak a házigazdák, hanem a városlakók is egyre inkább sajátjuknak érezhették a ligetet, és ezért tettek is. A rendezvény megvalósulását segítő támogatókon, árusokon, kézműveseken túl szeretném megköszönni minden adakozónak a segítséget, továbbá köszönöm a fűkaszálásban végzett fáradozását Gyetvai Róbert úrnak és köszönöm a Pivár Ignác Speciális Iskola és Szakiskola tanári karának valamint növendékeinek, hogy az elmúlt héten szemetet gyűjtöttek, illetve hogy egy kis fűnyíró traktorral még szebbé tették a terület egy részét. Köszönöm mindazoknak, akik a Hétkápolna kegyhelyet nem csak használják, hanem a használattal együtt hírnevet is szereznek neki és hozzájárulnak karbantartásához.”  ♦
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments