Hídvégi-Üstös Pálék már Kárpátalján futnak

Hídvégi-Üstös Pál Kárpátalján futJúnius 20-án délután Tiszabecsnél futott át az ukrán-magyar határon Hidvégi-Üstös Pál váci és Takár Károly „Katyó” aknaszlatinai, kárpátaljai ultrasportoló. Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke, Lőrincz Gusztáv polgármester és Borbély Péter az iskola igazgatója, hazai és határon túli futó és kerékpáros barátokkal együtt kísérte ki a határra a futókat.

Hidvégi-Üstös Pál alig két hete határozta el, hogy maga is tesz Kárpátaljáért, hiszen amikor végig, majd körbefutotta a Tiszát számos barátra lelt, megérintette a kárpáti táj szépsége, kulturális és természeti kincsei. Barátai, a viski Ötvös Ida vagy a nagyszőlősi kempinget üzemeltető Szabó Károly, aki Pált a Tisza úszása során is kísérte, fogadta arról panaszkodnak, hogy a turizmus szinte teljesen megszűnt – számol be a történtekről a Magyar Online.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

Központi Gyógyszertár Vác

Varga Sándor, a Visk Alapítvány létrehozója mozdította meg a sportembert, amikor megemlítette, hogy már a Koronavárosok Találkozója, a térség kiemelt társadalmi és kulturális eseménye sem vonzza a turistát, pedig a háború 1000 kilométerre zajlik Kárpátaljától és csak a gazdasági nehézségek érezhetők, a kulturális és természeti értékek állandók, ugyanúgy, mint az emberek szorgalma és vendégszeretete.

Takár Károly „Katyó” aknaszlatinai óbányász, ultra futó azonnal Pál mellé állt. Június 15-én együtt indultak Vácról, Pál 12 éves kisfiának kerékpáros kíséretével, hogy elhozzák Técső testvérvárosának, Vácnak az üzenetét Kárpátaljára. 400 kilométer tettek meg Tiszabecsig, ahol elérték a magyar-ukrán határt. Azóta sokak üdvözletét hozzák Kárpátaljára. Lőrincz Gusztáv Tiszabecs polgármestere, Borbély Péter, az iskola igazgatója és Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke kísérték ki a határra a két sportolót.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

Baracsi Endre ezekkel a szavakkal indította őket útjukra:

„Bár én az egész megyét képviselem, de nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy én is egy határmenti településen élek Beregdarócon. Trianon idején csak annyin múlott, hogy melyik oldalhoz tartozik, hogy milyen vastag ceruzával húzták meg a vonalat. Ha egy picit vastagabb, akkor most mi is Kárpátalján élnénk. Furcsa volt nekem gyerekekként megélni, hogy nagyapámék mindig szerették volna meglátogatni a rokonaikat, akik itt laknak egy kilométerre, de ezt nem tudták megtenni.

Akkor gyerekként ezt még csak furcsálltam, ma felnőtt fejjel értem ennek a súlyát. Ezért megvan a belső töltet, ami Pali futásában engem is megmozdított. Fel kell hívni az ország figyelmét, arra, hogy a legkisebb segítség is nagyon sokat jelent. Cseppekből áll össze a tenger. Összefogásra van szükségünk, ahhoz, hogy segítsünk. Köszönöm, hogy megtettétek ezt helyettünk is és sok sikert kívánok az elképzeléseitek megvalósításához, amiben én biztosan partner leszek.”

Katyó nagyon frappánsan válaszolt a szép szavakra: “Van egy magyar mondás, ne csak tudd, tedd is.”

A másik oldalon már várták a futókat a tiszaújlaki gyerekek, akik nem felejtették el, amikor Pali bácsi és Katyó a Tisza üzenetét hozta el hozzájuk is, pedig hat éve még egészen kicsik voltak. Most eljöttek, hogy együtt fussanak azokkal, akiknek a küzdelme most Kárpátaljáért kiált. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments