Sikeres összefogás: megkezdték a kaszálást a Hétkápolnánál

Motoros találkozóHatalmas sikert aratott a váci Hétkápolnai Kulturális Napok keretében megrendezett IV. Dunakanyar Motoros Találkozó és Családi Nap. A két napos rendezvény alatt több százan látogattak ki a Ligetbe, hogy részt vegyenek a jótékonysági céllal meghirdetett programokon.

Mint azt a szervezők korábban, a márciusi sajtótájékoztatón is elmondták, a rendezvényen adománygyűjtést is szerveznek majd a Hétkápolna javára, hiszen a város most nem tudott besegíteni a fűkaszálás költségeibe.

A Hétkápolna plébánosa Sztankó Attila atya a rendezvényen köszönetét fejezte ki a Dunakanyar Rendezvényirodának, hogy ilyen jó hangulatú, sok embert vonzó hétvégi programot szervezett, valamint köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki valamilyen formában segítette ezt a rendezvényt, vagy adakozott. Mint megtudtuk, a perselyben összesen 83 ezer forint gyűlt össze, amely összeget a plébánia teljes egészében – a lassan nyakig érő – gaz kaszálására fordít. A napokban meg is kezdték a munkálatokat, így várhatóan 2 héten belül egy sokkal szebb Hétkápolna várja majd az oda látogatókat.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

A jótékonysági rendezvénysorozat következő eseménye a II. Dunakanyar Kézműves Sörfesztivál és Gabona ünnep lesz augusztus 14-15-16-án, amikorra a szervezők szintén csalódás-mentes programokat ígérnek. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments