Ifjú mérnökjelöltek a DDC budapesti és váci gyárában

DDC_gyáraNagy népszerűségnek örvend a Budapesti Műszaki Egyetem Zielinski Szilárd Építőmérnöki Szakkollégiumának hallgatói körében meghirdetett kiegészítő betontechnológiai képzés, amely a Magyar Cement-, Beton- és Mészipari Szövetség kezdeményezésében, és tagvállalatainak – köztük a Duna-Dráva Cement Kft – aktív közreműködésével jöhetett létre.

A társaság számára kiemelkedően fontos, hogy hazai és nemzetközi hírnévvel rendelkező szakemberei tudásuk átadásával segítsék a fiatal generáció fejlődését, a szakmai utánpótlás nevelését. Erre ad alkalmat az iparági gyakorlatra és a szakmai tapasztalatokra épülő cement- és betonipari képzés, amelynek keretében a szövetség tagvállalatainak szakemberei, köztük a Duna-Dráva Cement Kft dolgozói is tartottak előadásokat fiatal mérnökhallgatóknak.

Az egyetemi oktatást kiegészítő kurzus során – a DDC szakembereitől – ismereteket szerezhettek a cement-, és betongyártás folyamatáról, valamint a munkavédelem, munkaegészségügy és tűzvédelem témaköreiből. A kurzus legnagyobb erőssége – a gyakorlati szemléletű elméleti oktatáson túl – az iparági tapasztalatok és munkamódszerek bemutatása, így a CEMKUT Kft mechanikai és kémiai laborja mellett a DDC Váci Cementgyárát és budapesti betonüzemét is meglátogatták a hallgatók. A gyárlátogatások során a résztvevők betekintés nyertek egy modern, európai színvonalon működő cementgyár, valamint egy, a legkorszerűbb vezérlési technikával felszerelt betonüzem gyakorlati működési folyamataiba is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Örömkönnyek az ifjúsági fúvószenekar hangversenyén

A képzés célja, hogy már az egyetemi oktatás során naprakész szakmai tudást adjon a mérnökhallgatók számára, ezzel is hozzájárulva a munkaerő-piacon történő sikeres elhelyezkedésükhöz és helytállásukhoz. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!