Ismét Pető Tibort választották a VVLSE elnökévé

Pető Tibor-520Tisztújításra került sor Vác Város Labdarúgó Sportegyesületében, mivel a 2010. január 6-án megválasztott elnökség mandátuma lejárt. Az eredmény: a régi elnök az új elnök, hiszen Pető Tibor alpolgármester (képünkön) kapott ismét bizalmat.

A tisztújító közgyűlésre január 23-án került sor. Az egyesület most kiadott közleménye szerint a közgyűlésen Csank János és Varga Péter tagfelvételét, valamint az alapszabály módosítását – amely szerint az elnökség létszámát 5 főben határozták meg – a jelenlévő tagság egyhangú szavazással elfogadta.

A közgyűlés személyenkénti nyílt szavazással az alábbi öt jelöltet választotta a vezetőségbe: Pető Tibor, Pacsay-Tomassich Miklós, Baja Sándor, Strausz László, Orbán Levente Ernő. Az elnökség egyöntetű döntéssel Pető Tibort választotta a Vác Város Labdarúgó SE elnökének.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

A tagság új ellenőrző bizottságot választott, melynek személyi összetétele a következő: Kovács István elnök, Molnár Ferenc tag, Belák Gyula tag. Az elnökségbe és ellenőrző bizottságba beválasztott személyek az alapszabály értelmében öt évig töltik be tisztségüket. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments