Váci sikerek, sikeres váciak: köszöntötték a kitüntetetteket

Sikeres váciakHétfőn eljött az ideje az idei „Váci sikerek, sikeres váciak” ünnepségnek, melynek keretében ezúttal huszonhárom olyan személyiséget, közösséget köszöntöttek – részben ajánlások alapján – a város vezetői, akik/amelyek az elmúlt évben különösen sokat tettek Vác hírnevének öregbítéséért.

A városháza dísztermében rendezett, színes műsorral színesített eseményen Fördős Attila polgármester elöljáróban kiemelte, hogy a köszöntő ünnepséget lapunk, a Váci Napló kezdeményezésére vezette be az önkormányzat, hogy minden év elején méltó keretet adjon az előző esztendőben valamilyen kimagasló eredményt elért helyiek elismerésének, kötetlen találkozásának.

A város első számú vezetője ezután köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a magyarság kivételesen sok tehetséges embert adott és ad a világnak, és Vác közössége ugyancsak nagyon sok nagyszerű, nem ritkán a település határain messze túlmutató eredményt elérő helyi polgár, közösség sikerének örülhet évről évre. Egyúttal megemlítette: maga az önkormányzat szintén büszkélkedhet egy újabb elismeréssel a múlt év kapcsán, hiszen elnyerte a Kerékpárosbarát Település 2014 kitüntető címet, s kiemelte a – már az idén elnyert – Raoul Wallenberg-díjat is, ami szavai szerint nemzetközi rangú tolerancia-kitüntetés. Végezetül kifejezte reményét, hogy számos további ország-világra szóló teljesítményre lehet majd büszke a város az idei év során.

Emléklapot vehetett át:

Fábián Gábor, a Váci Boronkay György Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium igazgatója részére Vác Város Önkormányzatától 2014. évben az iskola tanárainak és diákjainak kimagasló teljesítményéért és Vác város hírnevének öregbítéséért.

Kovács József, a Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója részére Vác Város Önkormányzatától 2014. évben az iskola tanárainak kimagasló munkájáért és Vác város hírnevének öregbítéséért.

Szaniszló Róbert részére Vác Város Önkormányzatától 2014. évben a sportfotózásban elért kimagasló teljesítményéért és Vác város hírnevének öregbítéséért.

Adorján Attila részére Vác Város Önkormányzatától 2014. évben a festészet terén elért eredményéért és Vác város hírnevének öregbítéséért.

Csernák Károly, a Váci Vasutas SE elnöke részére Vác Város Önkormányzatától 2014. évben edzői munkájáért, sportolói kimagasló teljesítményéért és Vác város hírnevének öregbítéséért.

Szabó Miklós, a Dunai Sárkányok STE Vác elnöke részére Vác Város Önkormányzatától 2014. évben edzői munkájáért, sportolóinak kimagasló teljesítményéért és Vác város hírnevének öregbítéséért.

Molnár Nándor, a Vác Városi Evezős Club elnöke részére Vác Város Önkormányzatától 2014. évben elnöki munkájáért, sportolója, Galambos Péter kimagasló teljesítményéért és Vác város hírnevének öregbítéséért.

Horváth Réka, a Váci Kajak-Kenu SE elnöke részére Vác Város Önkormányzatától 2014. évben sportolóinak kimagasló teljesítményéért és Vác város hírnevének öregbítéséért.

Moys Csaba, a Váci Reménység SE elnöke részére Vác Város Önkormányzatától 2014. évben sportolóinak kimagasló teljesítményéért és Vác város hírnevének öregbítéséért.

Kirsner Erika, a Váci Női Kézilabda SE elnöke részére Vác Város Önkormányzatától 2014. évben sportolóinak kimagasló teljesítményéért és Vác város hírnevének öregbítéséért.

John Peter Marshall, a Vác FC tulajdonosa részére Vác Város Önkormányzatától 2014. évben a váci csapattal elért kimagasló eredményekért és Vác város hírnevének öregbítéséért.

Belák Gyula, a Vác Város Labdarúgó Sport Egyesület igazgatója részére Vác Város Önkormányzatától 2014. évben a váci csapattal elért kimagasló eredményekért és Vác város hírnevének öregbítéséért.

Csank János, a Vác Város Labdarúgó Sport Egyesület szakmai igazgatója részére Vác Város Önkormányzatától 2014. évben az Év Edzője díj elnyeréséért és Vác város hírnevének öregbítéséért.

Kucsák Gábor részére Vác Város Önkormányzatától 2014. évben „A Váci Egyházmegye elismert személye” kitüntetés elnyeréséért és Vác város hírnevének öregbítéséért.

Pintér Sándor részére Vác Város Önkormányzatától 2014. évben „A Váci Egyházmegye elismert személye” kitüntetés elnyeréséért és Vác város hírnevének öregbítéséért.

Szabó László részére Vác Város Önkormányzatától 2014. évben az Év Vállalkozója Díj elnyeréséért és Vác város hírnevének öregbítéséért.

Fadgyas Zsuzsanna részére Vác Város Önkormányzatától 2014. évben a Regionális Év Vállalkozója 2014. kitüntetés elnyeréséért és Vác város hírnevének öregbítéséért.

Bacskai Sándor részére Vác Város Önkormányzatától 2014. évben a Fiatal Galambok Világbajnokságának megrendezésében nyújtott kimagasló teljesítményéért és Vác város hírnevének öregbítéséért.

Dr. Bednarik Anasztázia, a Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója részére Vác Város Önkormányzatától 2014. évben diákjainak A Fölszállott a páva 2014 című műsorban elért eredményeiért és Vác város hírnevének öregbítéséért.

Dónusz Katalin részére Vác Város Önkormányzatától 2014. évben a Scherzo 2014. XIX. Amatőr Musical Színpadok Fesztiválján a Parlando Színház Társulattal elért első helyezésért és Vác város hírnevének öregbítéséért.

Soós Máté részére Vác Város Önkormányzatától 2014. évben a Scherzo 2014. XIX. Amatőr Musical Színpadok Fesztiválján elért legjobb mellékszereplő díj elnyeréséért és Vác város hírnevének öregbítéséért.

Papp Ildikó, a Vác és Környéke TDM Nonprofit Kft. ügyvezetője részére Vác Város Önkormányzatától 2014. évben a Tourinform iroda kiváló munkájáért és Vác város hírnevének öregbítéséért.

Balla Istvánné részére Vác Város Önkormányzatától 2014. évben a sok éves Vác városért kifejtett áldozatos szakszervezeti munkája elismeréseként és Vác város hírnevének öregbítéséért. (Váci Napló) ♦

 

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments