Madáchról a Madáchban: könyvbemutató teltházzal

Madách-könyv bemutató a gimiben-250Ismét ajándékot kaptunk a Váci Irodalmi Szalontól. A téma a hagyomány és a mai kortárs írók, költők kapcsolata Madách Imrével, ismert művével, Az ember tragédiájával.

A stilszerűen a Madách gimnáziumban megtartott összejövetelen a bemutatott könyv címe is erre utal: „S mást tevél-e te?” Hét író, költő adott nekünk olvasóknak maradandó élményt.

A 60 éves Palócföld folyóirat szerkesztője, Nagy Csilla, Mizser Attila főszerkesztő és Szávai Attila váci író, a kötet egyik szerzője beszélgetett a könyvről.

Közreműködtek a Madách Imre Gimnázium diákjai. A megnyitó beszédet Oglné Czepek Mária magyar-történelem szakos tanárnő mondta el, és két tanítványa, Ruzsik Réka és Kovács Szilárd olvasott fel a könyvből.Szavai Attila is felolvasott saját novellájából, arra ügyelve, hogy nehogy a csattanót a könyv kézbevétele előtt megtudhassuk.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Országos 2. helyezett lett a földvárys diák

Az idő hamar elszállt. A végén volt az igazi meglepetés. Kovács Szilárd ismét felállt, de már nem a könyvből olvasott fel, hanem saját írását osztotta meg velünk, slam poetry stílusban élvezhettük gondolatait Madách-csal és leghíresebb drámai költeményével kapcsolatban. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments