Pro Progressio díjat kapott a Boronkay és egy tanára

Díjazott tanárokÁtadták az idei évi Pro Progressio díjakat a műszaki és természettudományi képzés népszerűsítéséért. Ebben az évben a Váci Boronkay György Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium és  is megkapta az elismerést, valamint Tóthné Brassói Hilda fizika szakos tanár is díjat vehetett át.

A természettudományi, a műszaki és az informatika területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó középiskolákat, középiskolai tanárokat díjazott a BME Pro Progressio Alapítványa, amelynek legfontosabb tevékenysége – a középiskolától kezdve a doktori képzésig – az innovatív gondolkodást elősegítő tehetséggondozás.

2014-ben – immár hatodik alkalommal – 12 középiskolai tanár és 15 középiskola kapta meg a Pro Progressio díjat ünnepélyes keretek közt. A Műegyetem mellett működő alapítvány kuratóriuma ebben az évben is olyan kiemelkedő eredményekkel rendelkező 50 év alatti tanárokat részesített elismerésben, akiknek vannak nemzetközi és hazai versenyeken sikert elért tanítványaik, tanulóik jelentős számban érettségiznek emelt szinten vagy hátrányos körülmények között oktatva végeznek példamutató oktató-nevelő munkát.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Vác Városért Választási Egyesület képviselő-jelöltjei az önkormányzati választáson

Az alapítvány az elmúlt 6 évben több mint 60 középiskolai tanárt dijazott és részesített fejenként 400.000 Ft-os díjban, illetve 80 középiskolának nyújtott több mint 25 millió Ft-os támogatást, hozzájárulva természettudományi szakmai versenyek, bemutatók szervezéséhez, a műszaki pálya iránti érdeklődés növeléséhez.

Az elismeréseket, Péceli Gábor rektor és számos vendég jelenlétében, Pakucs János, az Alapítvány kuratóriumának elnöke és Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár adták át. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments