A lélek is fontos a fiatal focisták esetében – mondja a tréner

labdarúgásÚj keretek között és újfajta módszerekkel ismerkedhetnek meg a labdarúgással a futballozni vágyó fiatalok városunkban. A Jósággal és Mosollyal a Fiatalokért Alapítvány keretein belül a fociedzések mellett a szakemberek a gyerekek mentális felkészítésére is nagy hangsúlyt fektetnek.

Az újfajta módszerekről, az alapítvány elképzeléseiről a korábban a Vác VLSE-ben 17 és fél évig edzősködő Szél József, az alapítvány elnöke beszélt a Váci Naplónak.

– Abban hiszek, hogy a gyerekeknek nem csak a labdarúgás szakmai részét kell megadni, hanem a mentális tényezőkre is fel kell őket készíteni, hiszen ennek segítségével válnak éretté az életre – vágott bele Szél József.

– Tehát az elsődleges célunk az, hogy ne csak jó futballistákat neveljünk, hanem jó és egészséges emberek váljanak a gyerekekből. Augusztustól az alapítvány keretein belül 6–16 éves kor között lehetőséget biztosítunk labdarúgó edzéseken való részvételre, szakembereink segítségével emellett a gyerekek lelkével is foglalkozunk. Hiszek abban, hogy a jövő egyesületének úgy kell kinéznie, hogy ha egy szülő idehozza a gyermekét, akkor biztos lehessen benne, hogy gyermeke mindkét fajta felkészítést megkapja.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

A program több részből áll, a gyerekek minden korban másfajta képzést kapnak. A szakmai programban egyelőre három edző fog dolgozni, de a későbbiekben cél a szakembergárda bővítése is.

Facebook - kövess minket– A program több lépcsőből áll: természetesen mást kap egy 8 éves és egy 16 éves fiatal, de valamennyi korosztályban szeretnénk felépíteni egy olyan programot, amelynek pillérei a csapatépítő tréningek, a személyiségfejlesztő- és önismereti játékok, az egyéni, segítő beszélgetések, az autogén tréning oktatás, és egyéb felvilágosító foglalkozások – folytatta Szél József. – A teljes program vezetője a feleségem lesz, aki egy középiskolában ifjúságsegítő, míg én a szakmai program vezetője leszek.

Edzői végzettségem mellett 2008-ban végeztem a Semmelweis Egyetemen, mint mentálhigiénés szakember, de közel 20 éves szakmai tapasztalatomnak köszönhetően Magyarországon a legjobb utánpótlás-edzők között tartanak számon. Nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkezem, hiszen 2008 óta minden nyáron Olaszországban dolgozom, kezdetben négy évet az AC Parma-nál, míg jelenleg a Sampdoria nyári táborában számítanak a munkámra.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

Rajtam kívül jelenleg két edző kolléga dolgozik az alapítványban, Kiss Ferenc testnevelő tanár, UEFA A-licences edző, illetve a Vácott munkájával nagyon elismertté vált Selmeci György UEFA B-licences edző – mondta a tréner.

Négy korosztály képzése már augusztusban elindult, a csapatok három fronton is versenyeztetve lesznek, és Szél József szeretné, ha egyre többen választanák ezt a képzési formulát.

– Jelenleg 4 korosztállyal dolgozunk, már közel 60 gyerek választotta ezt a fajta képzési rendszert, de bízom benne, hogy számuk még nagyobb lesz, mivel hiszek abban, hogy van jövője annak a gondolkodásmódnak, ahol minden a gyerekekről szól, ahol minden értük van és minden a fejlődésüket szolgálja. Gyermekeink versenyeztetése három pilléren áll: hazai és nemzetközi tornák, kölyökliga és a Bozsik-tornák.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

Ez, és az edzések folyamatosan zajlanak, a tréningek novembertől március 15-ig teremben, míg előtte és utána a szabadban mennek. Ha valaki szeretné hozzájuk beíratni a gyermekét, az e-mailen veheti fel velük a kapcsolatot. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments