Az Olvasás Éjszakája Vácott: nyomda, könyvesboltok, borház

olvasó lány létráva-250lNagy örömünkre idén is sikerült megszervezni mind a Váci Irodalmi Szalon beszélgetős sorozatát, mind az Olvasás Éjszakáját! – írja a szervezők nevében Chovanecz-Molnár Éva műfordító, angol nyelv és irodalom szakos tanár.

Az Irodalmi Szalon Második Évad címet viselő sorozatának nyitóestje október 17-én, pénteken lesz az I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola aulájában 18 órától, de érdemes kicsit korábban érkezni, mert a Margaréta Kávézázból érkező tea és Anci néni pogácsája mellett két fantasztikusan tehetséges fiatal zenész, Mészáros Eszter és Váczi Kristóf várja jazzel a vendégeket!

Matkovich Ilona első beszélgetőtársa Spiró György lesz.

Idén minden esten a Pikéthy konzi diákjai, illetve Lachegyi Máté zenélnek, a meghívott írók bemutatásában, a linkgyűjtemény elkészítésében, a fotózásban és videófelvétel készítésében pedig a Madách Imre Gimnázium diákjai működnek közre. További infót talál  a szervezők Facebook oldalán.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

Másnap október 18-án, délutántól késő estig pedig az olvasásnépszerűsítésé a terep!

A 2014-ES OLVASÁS ÉJSZAKÁJÁNAK VÁCI PROGRAMJA

OLVASÁS TÍPUSÚ TALÁLKOZÁSOK

A tavalyi egyhelyszínűség után idén nem aprózzuk el: október 18-án, szombaton Vác négy pontján is várnak rád olvasás típusú találkozások! Idén minden a kapcsolat, az ismerkedés, a viszony, a  reláció, a csatlakozás és a rácsatlakozás körül forog!

Első helyszín: Kucsák Könyvkötészet és Nyomda, Vác, Dózsa György út 75. Ahol testközelből láthatod, hogyan lesz a kéziratból könyv, végigsimíthatsz régi könyvkülönlegességek gerincén és megnézheted, hogy működnek a könyvkötéshez használt gépek. Na és az az illat!!! Kucsák Gábor könyvkötő mester mellett Forró Katalin történész-múzeumigazgató asszonytól hallhattok érdekességeket Vác könyves múltjáról. 16 órára várunk.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

Második helyszín: Arcus Könyvesbolt, Vác, Köztársaság út 7.  A mesebolt, ahová az ovis és kisiskolás gyerkőcöket és szüleiket várjuk egy kis mondókázásra, játékra Derzsi Dettivel. Mindenki hozhatja a kedvenc (mese)könyvét, ami emlékei szerint a legelső, meghatározó találkozása volt a könyvek alkotta világgal. Utána kiállítás megnyitó SickPicnic koncerttel! Kezdés 16 órakor.

Harmadik helyszín: Lyra Könyvesház, Vác, Piac utca 1.  Ahol megelevenednek a szuperhősök. Minden zugban életre kel egy regény – vajon ki ismeri fel a legtöbbet? A Madách Imre Gimnázium színjátszó csapatának előadásában pedig több korszak nyelvezete fonódik egybe. Hogy hangzik Shakespeare, ha Arany János kérdésére Nádasdy Ádám válaszol? Talányos? Gyere 19 órára és derítsd ki magad!

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

Negyedik helyszín: Curia Borház, Vác, Március 15. tér 20. Ahol Weixelbaum Laura zenéje idézi meg Burns és Villon szellemét, hogy aztán dalra fakadjanak a Vidám Koldusok. Német Péter Mikola anarchista kantátája egy irodalommal, könyvekkel, találkozásokkal túlcsorduló est hedonista lezárása, vagy épp egy újabb mulatság kezdete lesz. A szeánsz 20.30-kor indul. S csak a jókedveteken múlik, meddig tart! (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments