2017-ben megkezdődhet az M2 autóút átépítése

M2 autóút-250Az M2 autóút autópályává bővítésére nyílt tendert írt ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt., a feladat a meglévő tervek aktualizálása, illetve az új előírásoknak való megfeleltetése – a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Az M0 autópályától induló és Vácig tartó 19 kilométer hosszú M2 autóút váltakozva kétszer két-, illetve kétszer egysávos. Miután ez a megoldás nagyon balesetveszélyes, így 2011-ben elkészült a teljes szakasz kétszer kétsávosra bővítésének terve.

Az építés azonban nem kezdődött el, mivel időközben több módosítás vált szükségessé. Ilyen volt a dunakeszi kétszintű csomópont elhagyása – takarékossági okból -, illetve ugyanazon a szakaszon az ivóvízbázis védelme – írja az MTI.

Továbbra is része a tervnek két, a 2-es számú főutat az M2 autópályával összekötő út építése, ezek Dunakeszin és Sződligeten valósulnak meg. Az átkötő utak egy-egy 30 méteres hídon haladnak át a Budapest-Szob vasútvonal felett. Fontos új előírás, hogy a pályákat ne szalagkorlát, hanem biztonságosabb beton sáv válassza el egymástól.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

Az ajánlattevőknek az új követelményekhez kell igazítaniuk a meglévő terveket, majd a végleges engedélyek, hozzájárulások megszerzése után a kiviteli terveket kell elkészíteniük. A munka becsült ellenértéke nettó 650 millió forint, amelynek 85 százalékát az Európai Unió, míg 15 százalékát a magyar állam fizeti.

Az ajánlattételi határidő november 21. A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást kínáló ajánlattevő lesz a nyertes.

A tervezést jövő év január 5-én kell elkezdeni, a befejezési határidő pedig szeptember 30.

Az építés Loppert Dániel, a NIF kommunikációs vezetőjének tájékoztatása szerint 2017-ben kezdődhet, és az uniós költségvetési időszak utolsó évére, 2020-ra lehet készen. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments