Anyatej Világnapja: a hetedik ünnepet tartották Vácott

szoptatás2-250Hetedik alkalommal emlékeztek meg Vácon az Anyatej Világnapjáról. Péntek délelőtt a művelődési központ adott otthont a rendezvénynek, melyen a kisbabák fejlesztéséről, a korai szoptatásról, valamint a babaúszásról hallhattak előadásokat az édesanyák.

1992-ben indította útjára az Anyatejes Táplálás Világnapját, illetve a Szoptatás Világhetét az Egészségügyi Világszervezet az UNICEF-fel karöltve. A nagy népszerűségnek örvendő tápszerek ugyanis háttérbe szorították a szoptatást, ezért ezek a rendezvények az anyatej fontosságára kívánják felhívni a figyelmet.

A szakemberek szerint 6 hónapos korig kizárólag az anyatejes táplálás javasolt, míg a kiegészítő szoptatás akár a gyermek 2 éves koráig is alkalmazható. Vácon már 7. alkalommal rendezték meg a védőnők az Anyatej Világnapját.

– Próbáljuk az anyukákat arra bíztatni, hogy igenis, hogy ha nincsen elegendő anyatej, de mégis mindent megpróbálnak és megtesznek annak érdekében, hogy a gyermekük hozzájusson az anyatejhez, akkor tulajdonképpen megerősítjük őket abban, hogy igenis jó anyák, hogy szoptatni tudják a gyermeküket és képesek arra, hogy ha még kevesebb is a tej, hogy szaporítsák és minél megfelelőbben, minél jobb szoptatási technikákat alkalmazva tudják a gyermeküket még egészségesebben táplálni – mondta Tóth-Danyi Katalin területi védőnő az ES tévének nyilatkozva.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

Péntek délelőtt számos programot kínáltak a kismamáknak és az édesanyáknak, de a jelenlévő babák sem unatkoztak a művelődési központban megtartott rendezvényen. Az előadásokon keresztül a különböző masszázstechnikákról, a kezdeti szoptatásról, illetve a babaúszásról tájékozódhattak az érdeklődők.

A váci rendezvényen az anyatej immunerősítő hatásai mellett idén a csecsemők mozgásfejlesztése is nagy hangsúlyt kapott. Volt még tánc- és termékbemutató, s torna és tombola is várta a résztvevőket. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

1 Comment
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments