A különleges dunakeszi pecás piknikre várják a váciakat is

Erdei Zsolt hallal a kezébenEgyedülálló horgászversenyre várják rajongóikat az ország horgászatkedvelő hírességei: szeptember 5-én Dunakeszin a Fish n’ Stars horgászversenyen olyan neves művészekkel versenyezhetnek az amatőr horgászok, mint Détári Lajos, a bokszlegenda Erdei Zsolt (Madár – képünkön), a színházi világ emblematikus alakjai, vagy a magyarországi zenei élet képviselői.

A Dunakeszi Kavicsbányató igazi horgászparadicsom: a 19 hektáros tó 240 bedobóhellyel, jól kiépített infrastruktúrával várja a nevezőket. Március óta idén eddig összesen 140 mázsa halat telepítettek a tóba, és a versenyig hátralévő hetekben még két alkalommal kerül majd nagy mennyiségű ponty a horgásztóba.  

Mindeddig példa nélküli találkozásra invitálják a horgászatrajongókat, amatőr horgászokat Magyarország híres horgászai. A Dunakeszin szeptember 5-én zajló, mintegy 500 ezer forint összdíjazású horgászversenyen olyan horgászatkedvelő hírességekkel versenyezhetnek és horgászhatnak együtt a rajongók, mint a WBO- és WBC-világbajnok, valamint a WBO Európa-bajnok Erdei Zsolt (Madár), a magyar színházi világból például Straub Dezső, valamint a magyarországi könnyűzenei életből például Máté Szabolcs (Sub Bass Monster) csapata, míg a rockzenei szcénát többek között a legendás Gidófalvy Attila képviseli.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szociális infrastruktúra megújítása az Alsó-Ipoly mentén

A szabályos és auditált bírók felügyelete mellett megrendezett eseményen egyetlen halnak sem esik majd bántódása: a Big Carp versenybírói gondoskodnak arról, hogy valamennyi kifogott halat visszaengedjenek a tóba.

A több mint 19 hektáros dunakeszi horgásztavat az egykori kavicsbánya területén alakították ki, és összesen 240 bedobóhely várja a rendhagyó horgászverseny nevezőit – mondta a verseny „technikai” részleteiről Szórád Károly, a Fish n’ Stars horgászverseny főszervezője. A tóban – a március óta folyamatosan zajló telepítéseknek köszönhetően – a ponty él legnagyobb számban, de emellett a horgászok keszegre, kárászra, amurra, harcsára, csukára és süllőre is mehetnek. Idén eddig összesen 140 mázsa halat telepítettek a tóba, de a Fish n' Stars versenyig még két további telepítésre kerül sor.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szociális infrastruktúra megújítása az Alsó-Ipoly mentén

Az egész napos rendezvényt egy nagy közös horgászünnep koronázza meg, de a napi fáradalmakat és az esti bográcsozást levezető pohár sörök mellett a legeredményesebb nevezők nagy értékű jutalmakra is számíthatnak – mondta Szórád Károly. Az összesen 500 ezer forint összdíjazású dunakeszi versenyen minden résztvevő nyer: a nevezési díjért a napi horgászjegyen felül, étel-ital, etetőanyag, kezdőcsomag, valamint egy-egy 2500 forint értékű ajándékutalvány is jár, amelyet a Fisch Kft webshopjában használhatnak fel.

A reggel 8 órától 15 óráig zajló verseny győztese a nap végén átveheti a hagyományteremtő szándékkal elindított Fish n’ Stars horgászverseny vándorkupáját. A nyeremények átadására pedig 2014 szeptemberében a budapesti Népligetben megrendezett háromnapos zenei fesztiválon, a SzeptemberFeszten kerül sor. A dunakeszi pecás piknik győztesei a fesztivál nagyszínpadán vehetik át a győzteseknek járó oklevelet és jutalmakat.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

3 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments