Jön a Nemzeti Fittségi Teszt Vácott is az iskolákban

tornaóraA mindennapos testnevelés után új típusú egészségfelmérést vezet be a kormány szeptembertől az iskolákban. Ezentúl minden évben megmérik például a gyerekek testzsírszázalékát, hogy így vegyék rá őket a rendszeres sportolásra – írja  VG a Magyar Nemzet cikkére hivatkozva.

A lap szerint az új egészségfelmérést évente egyszer kell kötelezően elvégezni ötödik osztálytól felfelé minden évfolyamon. Az első mérési időszak január eleje és május vége között lesz.

A mérés háromféle eredménnyel járhat, a diák vagy az egészségzónába kerülhet, vagy értékelésekor a fejlesztés szükséges, illetve fokozott fejlesztés szükséges minősítést kaphat. Jegyet azonban nem kapnak a diákok a teszt végén, ugyanis az a fő cél, hogy motiválják őket a rendszeres sportolásra.

A váci iskolákban is viszonylag sok az olyan gyermek, aki túlsúllyal küszködik. A probléma megoldásához azonban a tanároknak és a szülőknek is együtt kell működnie. A Netfit-tel azonban óvatosan kell bánni, nehogy a gyermek megszégyenítésével nagyobb kárt okozzanak, mint hasznot – mondta lapunknak egy általános iskolai pedagógus.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megérkeztek az első kisgyermekek az új váci bölcsődébe

A Netfit elvégzéséhez szükséges eszközöket a kormányzati döntés alapján ingyen kapják meg az iskolák, és 30 órás akkreditált képzés formájában térítésmentesen készítik fel a testnevelő tanárokat is az új rendszer használatára. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments