Kórusversenyt nyert a váci Vox Humana Énekkar

Vox Humana Énekkar-520Május 16-18. között első alkalommal – de értelemszerűen hagyományteremtő szándékkal – rendezték meg a fővárosban a Budapesti Vándor Kórus szervezésében a Nemzetközi Vándor-Révész Kórusversenyt, amelyen a Vox Humana Kórus kiemelkedő sikert ért el.

A résztvevő énekkaroknak egy kötelező népdalfeldolgozásból, egy kortárs magyar műből és egy szabadon választott darabból álló műsorral kellett a közönség és a zsűri elé lépniük.

A versenyen a Sándor Bence karnagy vezette váci Vox Humana Énekkar kiemelkedő sikert aratott, ami végül egyúttal – miután a Mindszenty Zsuzsánna Liszt-díjas karnagy, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége elnöke és ifj. Sapszon Ferenc Liszt-díjas és Magyar Örökség-díjas karnagy, zeneszerző, a Kodáy Zoltán Magyar Kórusiskola alapítója és művészeti vezetője által vezetett szakmai zsűri nekik adta a legmagasabb pontszámot – a versenygyőzelmet is jelentette.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Föld napi váci rendezvények – Kerékpáros felvonulás és Naszály túra

Mindez azért is figyelemre méltó, mert a fennállása 75. évét tavaly ünneplő Vox Humana Énekkar ezzel egy rangos díj elnyerésével nyitotta meg történetének újabb fejezetét. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments