Magyar gyerekek is részt vehetnek a BL döntőjén

labdarúgásRiporter vagyok! címmel országos pályázatot hirdet a Foci a barátságért project, melyben 12 és 14 év közötti fiatal újságíróknak egy társukkal, ifjúsági foci játékossal vagy szurkolóval kell interjút készíteni a kezdeményezés alapelveiről: tradíció, béke, barátság, győzelem, egészség, egyenlőség, sportszerűség és elhivatottság.

A versenyt a Gazprom társadalmi programjában részt vevő 14 országban, köztük Magyarországon hirdetik meg, minden országból egy győztes kerül ki, aki részt vehet a program fő eseményén, a II. Nemzetközi Foci a barátságért Gyermekfórumon, tagjává válhat egy most, újonnan alakuló Nemzetközi Gyermek Sajtóközpontnak és beszámolhat az UEFA Bajnokok Ligája 2014-es döntő mérkőzéséről.

Kreatív versenyt hirdetnek a 14 országot felölelő társadalmi támogató program, a Foci a barátságért keretein belül. Magyarországon is a 12-14 év közötti fiatalok vehetnek részt, akiknek interjút kell készíteni egy társukkal a program alapelveiről, angol nyelven elküldeni a pályamunkát és egy, az interjú során készített fotót az f4f_hungary@gazprom.com e-mail címre. A beérkezett munkák közül országos szakmai zsűri választja ki a legkreatívabbat.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

A verseny során a Magyarországon győztesnek választott gyermek tagjává válik a Nemzetközi Gyermek Sajtóközpontnak, amely a Gazprom által indított kezdeményezésben hazánkon kívül részt vevő Bulgária, Egyesült Királyság, Fehéroroszország, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Lengyelország, Németország, Olaszország, Oroszország, Portugália, Szerbia, Szlovénia, Törökország és Ukrajna egy-egy ifjú, a programban résztvevő többi gyermekhez hasonlóan 12-14 éves újságírójából áll majd.

A Nemzetközi Gyermek Sajtóközpont tagjai részt vesznek a program fő eseményén, a II. Nemzetközi Foci a barátságért Gyermekfórumon, melyet 2014. május 23-25. között rendeznek meg Lisszabonban, a 2014-es UEFA Bajnokok Ligája döntő mérkőzésének idején.

„A Riporter vagyok! pályázat nem ér véget a magyar győztes kiválasztásánál, hanem nemzetközi szinten folytatódik. Lisszabonban ugyanis a program fővédnöke, Franz Beckenbauer és egy nemzetközi médium kiválasztja a győztest, aki világszerte is ismertté válik, hiszen ő tudósíthat egy vezető külföldi sajtóorgánum számára a program záró eseményéről és a BL döntőről” – mondta Piskóti Attila, a Foci a barátságért Nemzetközi Sajtóközpont magyarországi vezetője.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

A fórumon minden országból egy gyermek labdarúgó csapat vesz részt. A csapatot minden országból elkíséri az a tehetséges fiatal, akinek angol nyelven készített pályaművét a zsűri elsőnek ítéli a Riporter vagyok! versenyen. A pályázati felhívás és a részletek a www.gazprom-football.com oldalon érhető el, mind a 14 résztvevő ország nyelvén, így magyarul is.

A Fórumot a világhírű labdarúgó legenda, Franz Beckenbauer támogatásával rendezik meg. A fórumon 12-14 év közötti gyermek futballcsapatok vesznek részt, összesen 16 ország képviseletében, akik azt vitatják majd meg, hogyan lehet hatásosan közvetíteni a Foci a barátságért program alapelveit, a tradíciót, békét, barátságot, győzelmet, egészséget, egyenlőséget, sportszerűséget és elhivatottságot. Az ifjú újságírók cikkeket és riportokat írnak majd a projektről, interjúkat készíthetnek a résztvevőkkel és a fórum kiemelt vendégeivel. Zárásként a gyerekek részt vesznek a Bajnokok Ligája döntő mérkőzésén, az Estádio da Luz stadionban.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Húsvéti ligettakarítás iskolásokkal és civilekkel

A program magyarországi médiapartnere a Nemzeti Sport Online, a Képes Sport és a Sport TV. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments