Készülj fel, hogy ne verjenek át a termékbemutatón!

termékbemutatóGyakori probléma, hogy a termékbemutatós cégek a fogyasztókat ingyenes orvosi vizsgálatot, garantált ajándékot, nyereményt stb. ígérő szórólapokkal, meghívókkal csábítják el egy rendezvényre, amelynek valódi célja az, hogy bizonyos termékeket eladjanak számukra.

Az eredetileg vásárolni nem is szándékozó fogyasztókat a vállalkozások alkalmazottai a rendezvényen erős rábeszéléssel, pszichikai nyomással, jelentős árkedvezmények ígéretével ösztönzik a vásárlásra, amelynek sok esetben a fogyasztók nem képesek ellenállni. És a problémák ekkor kezdődnek.

A fogyasztók arról is gyakran beszámolnak, hogy kis értékű ajándékokat, például termékmintákat ajándékoznak számukra a szerződéskötés előtt, amelyek miatt már eleve lekötelezettnek érzik magukat a kereskedőkkel szemben. Az egészségügyi előadásra való hivatkozás mellett számos más indok is szerepel: ilyen például az ingyenes kávétesztelés és szintén ajándék kávécsomag ígérete az előbbi fejében.

Előfordult olyan eset is, hogy közvetlen a szerződéskötés előtt kínálták szeszesitallal a fogyasztót, ennek fényében pedig ismét megkérdőjelezhető későbbiekben a részéről a szerződéskötésre irányuló akarat megléte.

A Budapesti Békéltető Testület tíz pontos ajánlásban összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat, amelyek hasznosak lehetnek a fogyasztók számára.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

1. A fogyasztók az ingyenes orvosi vizsgálattal, különböző nyereményekkel, ajándékokkal kapcsolatos rendezvényekre vonatkozó kereskedői megkeresések esetében előre készüljenek fel annak lehetőségére, hogy azok alkalmával termékek megvásárlását kínálják fel számukra.

2. A kereskedő által megtett ajánlat kapcsán mérlegeljék: valóban szükségük van-e az adott termékre és a vételárát ki is tudják-e fizetni.

3. Egyértelműen utasítsák vissza a fogyasztók azt az ajánlatot, amely ténylegesen nem érdekli őket.

4. Vásárlás esetén az aláírás előtt gondosan olvassák el a szerződést és egyéb iratokat (pl. kölcsönigénylést) és minden dokumentumból kérjenek is el egy példányt saját részre. Figyelmesen ellenőrizzék továbbá a szerződés megkötésének pontos helyére, keltezésére vonatkozó rovatokat: amennyiben ezek nem esnek egybe a valósággal (így például a szerződéskötés helye nem a kereskedő székhelye, telephelye), úgy ne írják alá, máskülönben nem gyakorolhatják indokolás nélküli elállási jogukat!

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

5. Amennyiben a fogyasztók a termék vételárát kapcsolt hitelszerződésből kívánják fedezni, úgy azt csak akkor lássák el aláírásukkal, amennyiben azon a kölcsönadó fél, és a kölcsönszerződés összege és a fizetés részletei egyértelműen szerepelnek. Ne bízzanak azon ígéretekben, amelyek a másik fél általi utólagos kitöltésre vonatkoznak. Könnyen előfordulhat, hogy azon a megbeszéltnél magasabb összeg fog szerepelni. Emellett a teljesen kitöltött hitelszerződésből kérjenek el egy példányt mindenképpen saját részre.

6. Ha valamit nem értenek a szerződésben, ne fogadják el feltétel nélkül a vállalkozás szóbeli magyarázatát. Sőt, írásban kérjenek a kereskedőktől minden érdemi tájékoztatást, mivel vita esetén csak ez használható fel bizonyítékként.

7. Győződjenek meg arról és kérdezzenek rá: élhetnek-e elállási joggal a szerződés alapján abban az esetben, ha később meggondolnák magukat; érdeklődjenek e jog gyakorlásának pontos feltételeiről.

8. Ha már megkötötték a szerződést, utólag is kérjenek tanácsot elsősorban szakembertől, így például a fővárosi és megyei békéltető testületektől vagy a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületektől, ennek hiányában pedig családtagjaiktól, ismerősöktől, a környezetükben élőktől és e vélemények tükrében még egyszer gondolják át a vásárlást.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

9. A fogyasztók az őket megillető nyolc munkanapos indokolás nélküli elállási jogot minden esetben írásban, igazolható módon gyakorolják. Az erre legmegfelelőbb értesítési mód, ha faxon vagy tértivevényes levélben értesítik a kereskedőt az elállás szándékáról. A fax kézbesítési igazolását vagy a visszaérkezett tértivevényt pedig őrizzék meg gondosan.

10. Ne feledjék a fogyasztók, hogy az indokolás nélküli elállási jog mellett még szintén élhetnek a termék megvásárlásától számított két éven belül hiba esetén kijavítási, kicserélési, vételár-leszállítási vagy -visszatérítési igénnyel. Ez esetben mindig írásban kíséreljek meg a vita rendezését a kereskedővel, ha pedig azt elutasítják, úgy forduljanak a fővárosi és a megyei békéltető testületekhez az ügy ingyenes, gyors rendezése érdekében. (Váci Napló – képünk illusztráció)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments