Vácott tanácskoztak a baptista egyházkerületi vezetők

váci baptista templomA Magyarországi Baptista Egyház elnöksége a Budapesti Egyházkerület javaslatára február 2-ára tanácskozásra hívta össze az egyházi régiók vezetőit. Az összejövetel mintegy ötven résztvevőjét a Váci Baptista Gyülekezet látta vendégül.

Az eseményről most közölt beszámolójában a baptista.hu azt írja: „Egyházunk vezetőinek bátorító előadásai mellett az értekezleten mind a hat egyházkerület képviselői felszólaltak, hogy megosszák az egyházvezetéssel és a többi kerülettel terveiket, terheiket és látásukat.”

A találkozón kiscsoportos műhelymunka keretei között foglalkoztak a születő gyülekezetek körüli bábáskodással, az erős gyülekezetek továbbvezetésével, a megbetegedett gyülekezetek gyógyításával, és az elnéptelenedő szórványgyülekezetek pásztorolásával kapcsolatos teendőkkel.

baptista tanácskozás Vácott

„Amiben e konferencia engem megerősített, az az a tény, hogy az egyházkerületi tanácsok szolgáló, testvéri közösségek.  Semmi esetre sem uralkodnak a reájuk bízottakon, hanem minden tekintetben értük vannak. Találkozásunk másik örömteli üzenete volt, hogy egyházunk vezetése minden tőle telhető anyagi és erkölcsi támogatást megad ahhoz, hogy az egyházkerületek – vagy ahogy régebben neveztük őket, missziókerületek – még inkább betölthessék rendeltetésüket” – írta le a véleményét a cikk szerzője, Fábián Sándor.

Papp János egyházelnök záróáhítatában ezt az igét bíztaa résztvevőkre: „Adjatok kezet az Úrnak, és jöjjetek el szentélyébe, amelyet örökre megszentelt! Szolgáljatok Istenetek nek, az Úrnak, akkor elfordul tőletek fölgerjedt haragja.” (2Krón 30,8)

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

A magyarországi baptisták jelenleg hat egyházkerület keretei között élnek: dunántúli, déli, budapesti, északi, tiszántúli és kőrösvidéki. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments