Gyalogosok: LÁTSZANI! Gépjárművezetők: LÁTNI!

zebra-tabla2A gyalogosoknak – mint a közlekedés legvédtelenebb résztvevőinek –a téli szürkületi és sötét időszakokban való közlekedése nagyobb kockázatot jelent, mint az év egyéb időszakaiban – hívja fel a figyelmet a Pest Megyei Baleset-megelőzési Bizottság.

Télen sajnálatos módon megnövekszik a gyalogos elütések száma. A kedvezőtlenné váló látási és útviszonyok ugyanakkor csak „asszisztálnak” ehhez. A balesetet ugyanis minden esetben emberi mulasztás, valamilyen szabályszegő magatartás okozza.

Taxi-kockaAz utóbbi napokban jelentősen megnőtt a gyalogos elütések és ennek következtében meghalt személyek száma, mivel 2014 januárjának első három hetében 13 gyalogos szenvedett halálos kimenetű közúti közlekedési balesetet. Ezen esetek bekövetkezésében jellemző tényező volt, hogy például 6 esetben a gyalogosok az úttesten szabálytalanul kívántak áthaladni, 4 esetben pedig az úttest szélén való közlekedésük közben vesztették életüket.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

Sajnálatos módon 1 főt kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, míg két gyalogost munkavégzés közben, az úttest mellett ütöttek el. Jellemző továbbá, hogy a 13 tragikus halálesetből 10 a késő délutáni, esti, illetve kora reggeli időszakban következett be.

Nem árt tudni, hogy kedvezőtlen időjárási körülmények között a gyalogosok általában nem elég körültekintőek és kevésbé figyelnek a közlekedés más résztvevőire, hiszen a kellemetlen időben – érthető módon – mielőbb célhoz szeretnének érni. Ebből adódóan a járművezetők mindig fokozott figyelemmel és a sebesség csökkentésével közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, buszmegállókat, valamint azokat a helyeket, ahol fokozottan kell számolni gyalogosok megjelenésére.

Kérjük, hogy most még inkább fokozott figyelemmel és körültekintéssel közlekedjünk! A sebesség csökkentésével és nagyobb követési távolság tartásával megelőzhetők az erre az időszakra leginkább jellemző közlekedési balesetek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

A KRESZ a gyalogosok részére előírja, hogy „lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a láthatósági mellény (vagy ruházat) használata kötelező!” A láthatósági – fényvisszaverő eszközök használata életmentő lehet lakott területen belül is, sötétben is, és jó látási viszonyok között is, így pl. a láthatósági mellény viselése ajánlott azokban az esetekben is, amikor az éppen nem kötelező! A láthatósági mellény mellett, vagy a helyett a nem sötét színű, jól látható hétköznapi ruházat viselése is sokat jelenthet egy baleset bekövetkezésének megelőzésében.

A gépjárművek tompított fényszórói 35-45 méter távolságban világítják meg az útfelület egy részét, mely távolság a latyakos időben jelentősen lecsökkenhet. A szürke-fekete környezetbe olvadó ruházat, láthatósági eszközöket nem viselő gyalogos baleseti kockázata megnő, féktávolságon belül elüthetik őket. Lakott területen kívül a gyalogosoknak kötelező a forgalommal szemben közlekedni, mert így jobban látják a szemből érkező forgalmat!

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

Saját közlekedésbiztonságunk érdekében tenni kell valamit! Ennek egyik módja a LÁTHATÓSÁG növelése.  Gyalogosok: LÁTSZANI! Gépjárművezetők: LÁTNI!

A balesetek nem maguktól történnek, azokat okozzák! Figyelmetlenség, felelőtlenség, kockázatvállalás, nemtörődömség, a láthatóság hiánya, a nem megfelelő világítás használata… tragédiát okoz! ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments