Filmbemutató és beszélgetés Tomán Edinával

Tomán EdinaEsélytelenül túlélt tüdőembólia – Borderline-szindróma – Ultramaraton. Megdöbbentő? Erőt adó! Töltsék az estét Tomán Edinával, a filmvetítéssel egybekötött rendezvényen Ch-Molnár Éva beszélget vele a Rubra Art Étteremben. Vendég: Vereb Vean András, a film rendezője.

„…Nem azért különleges a történetem, mert volt egy életmentő szívműtétem, hanem azért, mert túléltem egy főági tüdőembóliát, ami önmagában kuriózum, és ma ultramaratoni futó vagyok” – írja blogjában magáról Tomán Edina.

„Történetem papírra vetettem. Én magam is meglepődtem, hogy könyveim milyen sok – súlyos beteg – embernek jelentenek bátorítást. Meg akarom mutatni, hogy a lehetetlen tényleg nem létezik, hogy a legmélyebb gödörből is ki lehet mászni, és hihetetlen magasságokat lehet elérni és meghódítani. Vissza akarom adni az emberek elveszett hitét, erejét és akaratát. És az ezekhez szükséges esszenciális méltóságot.”

Története alapján készült el a  Fél lélegzet című film, ami 2013. november 2-án az Örökmozgó Filmmúzeumban került bemutatásra és most a váci közönség is láthatja. A program időpontja: január 29., szerda 18 óra. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments