Szakemberek mérik fel a közlekedési szokásokat

a városházaVác Város Önkormányzata EU források felhasználásával tervezi a város közforgalmú közlekedési rendszerének fejlesztését. Ehhez kéri a közlekedők közreműködését Fördős Attila polgármester.

A fejlesztések igényét és várható hatásait döntéselőkészítő és megvalósíthatósági tanulmányok készítése érdekében vizsgálják. A városi pecséttel ellátott kitűzővel rendelkező szakértők forgalomfelvételek keretében mérik fel a jelenlegi utazási igényeket, szokásokat.

Ennek keretében 2013 november és december hónapokban:

– a közúti járművek, a közösségi közlekedési utasok, a kerékpárosok, illetve a parkoló járművek számlálása,

– az autóval, illetve autóbusszal, vonattal utazók kikérdezése történik,

– valamint kérdezőbiztosok keresik fel a háztartásokat, és az ott lakókat kérdezik utazási szokásukról.

A válaszadás nem kötelező, de a város fejlődése közös ügyünk, ezért kérjük ezzel is járuljanak hozzá a sikeres munkához – írja közleményében a polgármester. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments