Országgyűlési választások: két jelölt már biztos

ParlamentKét párt már bemutatta országgyűlési képviselőjelöltjét. Múlt héten megtudtuk: Fehér Zsolt lesz a Jobbik jelöltje, míg hétfőn kiderült, hogy az MSZP és az Együtt PM Kiss Zsoltot delegálja.

November 6-án sajtótájékoztató keretében jelentette be a Jobbik váci szervezete, hogy ebben a választókörzetben Fehér Zsoltot indítják az országgyűlési képviselői székért. A jelölt elmondta: minden települést, mely a választókerülethez tartozik, meg szeretne majd látogatni és egyeztetni kíván a polgármesterekkel, mielőtt összeállítja a programját.

Fehér ZsoltFehér Zsolt kiemelte pártja eddigi programjának fontos elemeit is, melyeket Hét vezér tervnek neveztek el. Ebben többek között szerepel a munkahelyteremtés, az otthonteremtés, az építőipar, a magyar élelmiszeripar, a bányászat, valamint az infokommunikációs ipar fejlesztése. Fontos célkitűzésük az egészségturizmus fejlesztése, a csendőrség visszaállítása és a börtönök önfenntartóvá tétele is. A jobbik képviselője azt is kijelentette, hogy pártja sem a szocialistákkal, sem pedig a fideszesekkel nem tartja elképzelhetőnek a koalícióra lépést.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Húsvéti ligettakarítás iskolásokkal és civilekkel

Kiss ZsoltNovember 8-án Vácon megalakult az MSZP választási bizottsága, ennek elnöke lett a választókörzet 10 szocialista pártszervezetének egyhangú támogatása mellett Kiss Zsolt, aki az MSZP és az Együtt PM támogatásával indul az országgyűlési képviselő választáson.

– A mai megosztott, megfélemlített, és meglopott országgal szemben egy szabad igazságos Magyarországot szeretnénk Olyat, amiben mindenki biztonságban és napról-napra nagyobb jólétben élhet. Ezért az MSZP igazságot szolgáltat és esélyt ad minden embernek, azoknak, akik nap mint nap a hátukon viszik ezt az országot, akiktől a mai hatalom elveszi a normális élet lehetőségét, ők mind a Fidesz kormányzásának kárvallottjai ők Magyarország többsége. Az MSZP kormányzásának a gyermeke a nők, a munkavállalók, a kis- és középvállalkozók, a nyugdíjasok, biztosan nyertesei lesznek, mert akkor lesz sikeres az ország, a hazánk, ha az ő életük jobb lesz. Erről szól az ajánlatunk – olvasta fel pártja és saját terveit is a jövőre nézve.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

Kiss Zsolt azt is elmondta: bízik benne, hogy Vácon – amely a kerület választóinak majdnem felét kiteszi – az emberek többsége bizalmat szavaz neki. Mint mondta, az elkövetkező időszakban a kerülethez tartozó összes települést fel szeretné aktivistáikkal keresni. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments