A váci rendőrkapitány még rátett egy lapáttal

rendszámfelismerővel ellenőriz a rendőrFokozott ellenőrzést rendelt el a Váci Rendőrkapitányság vezetője – olvasható a police.hu-n. Mint korábban megírtuk, gyakorlatilag az egész megyében fokozott ellenőrzés lesz a hétvégén.

A Váci Rendőrkapitányság vezetője a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 30. §-a alapján fokozott ellenőrzést rendelt el 2013. november 22-én 18 órától 2013. november 25-én 8 óráig Vác, Sződliget és Csörög területén.

A fokozott ellenőrzés célja a települések közrendjének és közbiztonságának fenntartása, a lakosság személy- és vagyonbiztonságának megteremtése, a bűncselekmények és szabálysértések számának visszaszorítása, a jogellenes cselekmények megakadályozása, valamint a közlekedési balesetek megelőzése.

Az ellenőrzés keretében a rendőrök személyeket igazoltathatnak, ruházatukat, járművüket átvizsgálhatják, a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat lefoglalhatják.

A rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy a fokozott ellenőrzés az állampolgárokat ne zavarja, célja kizárólag a jogsértő cselekmények megelőzése, illetve megakadályozása – áll a közleményben. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

1 Comment
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments