Szurkolóink segítségével a kötelező győzelemért!

kézilabdaA Váci KSE együttese szerdán azt a Mezőkövesd gárdáját fogadja, amely egy év szünet után jutott vissza az első osztályba.



A matyóföldi együttes az előző fordulóban, az Orosháza elleni hazai találkozón szerezte meg idei első bajnoki pontját. Ebben a tekintetben mindenképp a váciak előtt járnak, akiknek a Csurgó, illetve a Tatabánya ellenében ugyanez még nem sikerült.

Az erőviszonyokat figyelembe véve, joggal juthat eszébe minden váci kézilabdabarátnak, a 2007-es németországi férfi világbajnokságról ismerős, Heiner Brand későbbi aranyérmes válogatottját biztató slágerátirat, a "Wenn nicht jetzt, wann dann?", ami magyarra fordítva így hangzik: "Mikor, ha nem most?".

Ez lesz az a mérkőzés, amiről utólag nem lehet majd olyanokat mondani, hogy "szögletes volt a labda, amit az ellenfél ráadásul rendre a víz alá vitt, míg a játékvezetők több játékosunkat is indokolatlanul állítottak ki bottal akasztásért". Egy szó, mint száz: ha komolyan gondoljuk a legjobb hatba kerülést, akkor itt, és most nyerni kell!

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Vác Városért Választási Egyesület képviselő-jelöltjei az önkormányzati választáson

Mivel a Veszprém elleni, eredetileg a hétvégére kiírt bajnoki találkozóra – a bakonyiak BL-csatája miatt – csak december elején kerül sor, így játékosainknak több ideje volt az utolsó derbi okozta testi-lelki sebek nyalogatására, és a megfelelő felkészülésre. Ha a mérkőzésig semmi rendkívüli nem jön közbe, akkor a Vác a szezon eddigi legerősebb összeállításában veheti fel a küzdelmet.

A vendégeknél – senkit sem lebecsülve – a legnagyobb név az edző, Avar György, aki szegedi színekben, még balszélsőként szerzett bajnoki címet. A váci játékosok többsége jól ismerheti Kovács János kapust (Pál Gerivel együtt szerepelt a VB bronzérmes junior válogatottban), a több klubot megjárt Dobó Zsoltot (Kocsi Andrisék csapattársaként nyert ifibajnokságot a PLER-rel), és a tősgyökeres kövesdi Molnár Ferencet, aki főiskolás évei alatt szerepelt a fővárosban.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

Azt is érdemes még megemlíteni, hogy Rosta István játékosként, valamint edzőként több éven át állomásozott Mezőkövesden. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments