KÉZILABDA: autóversenyzőké a mai kezdődobás

kézilabda2Pénteken 18 órai kezdettel, bajnoki mérkőzés keretében találkozik egymással a Váci KSE és az Orosházi FKSE férfi kézilabda csapata (előtte 14.00 órakor ifjúsági, 16.00 órakor pedig junior mérkőzésre kerül sor). A mérkőzésen egy kis meglepetéssel várják a szurkolókat.

A két csapat, az előző idényben szoros, izgalmas csatákat vívott, és ez vélhetően most sem lesz másként, hiszen egyikük sem szeretné elveszíteni a csatlakozást az élmezőnyhöz. A meccs kimenetelét nagyban befolyásolja, hogy a hazai együttes azt az arcát mutatja-e, amelyiket a Mezőkövesd, vagy azt, amelyiket a Cegléd ellen láthattak a szurkolók.

Idén ősszel ez lesz az első olyan alkalom, amikor nem csupán a kézilabda híveinek lesz érdemes kilátogatni a váci sportcsarnokba. Az XLavina Cégcsoport és a Rubra Étterem jóvoltából az autósport szerelmesei is kapnak egy kis csemegét. Fél öttől, a sportcsarnok előtt megtekinthetik Szabó Krisztián váci autocross Euróba-bajnok Buggy 1600-as versenyautóját, amiről akár a versenyzővel közös fotót is készíttethetnek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Föld napi váci rendezvények – Kerékpáros felvonulás és Naszály túra

autós bajnokok a kézimeccsre készülve-520

A mérkőzés kezdete előtt félórával, az emeleti büfé előterében Krisztián orosházi sporttársával, a Touring kategória Európa-bajnokával, Kárai Tamással közösen várja a híveket, akikkel plakátokat dedikálnak. Talán azzal sem árulunk el nagy titkot, hogy a mérkőzés kezdődobását is az autóversenyzők végzik majd el.

Az eddigieken túl, van még egy érvünk a távolmaradás ellen. A mérkőzésre belépőjegyet váltók, illetve a bérlettel rendelkezők, a karszalag mellé egy tombolaszelvényt is kapnak, amivel a szünetben ajándékokat nyerhetnek, köztük egy XLavina logóval ellátott pólót, motorolajat, valamint egy tízezer forint értékű, Rubra ajándékutalványt. A kézilabdások, és az autóversenyzők nevében, minden érdeklődőt szeretettel meghívunk a Váci Sportcsarnokba, egy kellemes pénteki sportdélutánra! ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments